elő a kerti szerszámokkal!

2021.03.08. 13:03

Beköszöntött a tavasz, eljött a kertrendezés ideje

Járvány ide vagy oda, a tavaszi kertrendezés ebben az esztendőben sem maradhat el.

A szánkók be-, a kerti szerszámok kikerülnek tél végén a kerti sufniból. A hólapátot ugyan nem kellett gyakran használnunk a téli időszakban, most végleg sarokba állíthatjuk, helyette ásót és lombvágót ragadhatunk. Az összegereblyézett, kivágott vagy metszett zöldhulladék eltüntetése azonban gyakran okozhat fejtörést azoknak, akik húsvét előtt kertrendezésre adják a fejüket.

Kerüljük az égetést!

Tar József a csapókerti háza udvarán még rügyfakadás előtt hozzálátott a legfontosabb tavaszi kerti tevékenységnek: a metszésnek. A debreceni lakos immár négy évtizede kezd neki március elején kerti növényei rendezésének. A Naplónak elmondta, hogy jó metszőolló, ágvágó és fűrész nélkül nem lehet szakszerűen felfrissíteni, igazítani a növényeket. Az ágyások és a veteményes felásását régen fiával végezte el, az utóbbi években, amolyan hagyomány részeként már unokáját tanítja a legfontosabb kerti munkálatokra. A kiszáradt zöldhulladék égetését január 1-től jogszabály tiltja, a veszélyhelyzet miatt azonban nem lépett hatályba a rendelet. Hogy miért válasszuk inkább az elszállítást vagy a lomb­zsákot a kerti nyesedékek eltávolítására, azt Papp-Kunkli Nóra, a megyei katasztrófavédelem szóvivője magyarázta el. – Egy svájci tanulmány szerint egy nagyobb kupac avar hatórás égetésével annyi szálló por keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedésével – mutatott rá a szakember, majd megjegyezte: egy magyar ember élete a jelenlegi szennyezési szint mellett átlagosan hat-nyolc hónappal rövidülhet.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában