a nyár kárpótolhat

2020.07.03. 19:04

Kiéheztek a szórakozásra az emberek a karantén alatt

A lemezlovas szerint a nyár valamit visszaadhat abból, amit a koronavírus elvett az elmúlt hónapokban.

Fotó: Veres Tamás-archív

Veres Tamásnak, vagyis Tommy V-nek jelentős rálátása van arra, hogy a közönség miként reagált az elmúlt időszak enyhítő intézkedéseire, hiszen DJ-ként Debrecenen belül már valamennyi szórakozóegységben megfordult, emellett fesztiválok és egyetemi rendezvények állandó fellépője.

– Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján olyan érzés fogja el az embert, mintha a vendégek egy hétvége alatt próbálnák bepótolni az elmúlt három hónapot. Ez alapján elképzelhetőnek tartom, hogy ha nem is teljesen, de pótolni tudja a nyár az elmúlt időszak által okozott kiesést az előadóknak – fejtette ki véleményét a DJ. Fontos különbségnek tartja viszont, hogy felcserélődtek a szerepek.

Fotó: Veres Tamás-archív

– A kisebb helyeket üzemeltetőknek kedvező lesz a következő pár hónap, mert akik fesztiválokra mentek volna, most lokálisan, a saját környezetükben kereshetnek fel bárokat, klubokat és rendezvényeket – tette hozzá.

Adódik a kérdés, hogy az előadókra hogyan hatott a kényszerű bezártság. – Szerintem jó zenét otthoni körülmények között is lehet komponálni. A producerek az elmúlt időszakban több időt fordítottak a dalkészítésre, és az elkövetkezendő időszakban megjelenő számokra ez pozitívan fog hatni – osztotta meg gondolatait Veres Tamás.

SZG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában