függőségek hálójában

2020.07.29. 11:09

Az alkohol csak hamis barátunk lehet, amivel nem érdemes túl jóban lenni

Nem az alkohollal van a probléma, hanem az emberi függőséggel, amit sokszor képtelenek vagyunk kezelni.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A függőség mint szenvedélybetegség gyógyíthatatlan, progresszív és halálos betegség. Az, hogy egy ember milyen szerhez nyúl, függ az anyagi lehetőségeitől, valamint az őt körülvevő környezeti tényezőktől egy­aránt. Tibor, az Anonim Alkoholisták tagja elmondta, hogy tizenhárom éve nem fogyasztott alkoholt, míg azelőtt az életét a függőségek határozták meg.

– Voltam munka-, sport-, étel- majd alkoholfüggő egyaránt. Az ok mindig a lelkemben lévő üresség volt – emelte ki. – Azt gondolom, hogy az alkohol csak okozat, maga az ok az emberben van benne.

Kialakulási rendszer

Évekkel ezelőtt az öltözködésből vagy a hallgatott zene stílusából meg lehetett mondani, ha valaki káros szenvedélyeknek hódolt, manapság azonban ez összemosódott. – Míg a munkába temetkeztem, nem ittam alkoholt, folyamatosan ettem, meghíztam, majd lefogytam, egészségügyi problémáim lettek, és úgy éreztem minden este ki kell kapcsolnom az agyam valamivel, amire a legjobb megoldásnak az alkohol mámorát láttam – fejtette ki az Anonim Alkoholisták tagja. – Az elején egy jó buli ki tud kapcsolni, képes energiát adni, lelazít és kellemes hangulatot varázsol. Majd következhet a zugivás és a mélyrepülés – folytatta. – Az okok között a legtöbbször a közösség és a család hiánya szerepel – osztotta meg.

Leszokási folyamat

A fő problémát nem az alkohol jelenti, hisz tévhitekkel ellentétben nem rombolja le az életünket és észszerű mennyiségben nem is káros a szervezetre, sőt némelyik kifejezetten jótékony hatással bír az egészséget illetően. A gond az emberrel van, a függő személyiséggel, aki nem tudja hol kellene meghúzni a határvonalat.

– A legfőbb kialakító tényezők között szerepelhet egy gyermekkori elakadás vagy valamilyen űr kitöltése – jelentette ki Tibor. – A felépülésnek két feltétele van: a motiváció, amikor egy lelki mélypont következik be az ember életében, és azt mondja, bármire hajlandó, de így nem akar tovább élni – részletezte. Hangsúlyozta, hogy nem használják a leszokás szót, mivel tapasztalatuk szerint azután is vissza lehet esni. Hozzátette, hogy sok esetben az emberek addig „hajszolják az élvezeteket”, hódolnak a függőségüknek, amíg el nem veszítenek mindent erkölcsileg és anyagilag egyaránt.

– A gyógyulás másik mozgatórugója a folyamatos önmagunkkal való foglalkozás, segítségével lehetséges a felépülés százszázalékosan. A környezet a legtöbb esetben visszahúzó erőként működik, sokszor szétesik a család, ha nem a megszokott rendszer szerint történik minden – közölte.

Társ az alkoholban

Leszokás nincs, csak felépülés és gyógyulás, ami két részből áll: alkoholmentes élet és önmagunkon való dolgozás. – A megszólítottak nyolc százaléka érdeklődött a program iránt, ezek közül 70 százalék volt az, aki egy éven túl józan maradt. Önmagában attól nem fog kialakulni függőség, ha valaki fiatalkorban azért iszik, mert menő. Az alkohollal nincs probléma, a kérdés mindig az, hogy miért isszák meg: kiszállni a valóságból, félnek szembenézni saját magukkal vagy az életből való menekülés miatt. Azért érzik azt sokan, hogy az alkohol társ számukra, mert egyre népszerűbb az individualizmus, nincs az embereknek társuk, azt gondolják, hogy képesek mindent megcsinálni egyedül, de magányosan nem lehet felépülni, szükség van valakire vagy valamire, ami kellő motivációt, segítséget nyújt az akarat beteljesüléséhez – fűzte hozzá.

Kizárólag egészséges mértékig lehet inni

Tibor, az Anonim Alkoholisták tagja elmondta, hogy miután beszippantotta az ital világa, semmilyen egészségügyi vagy anyagi panaszokkal nem küzdött, a lelke ordított segítségért.

– Motivációra volt szükségem és önmagam fejlesztésére ahhoz, hogy ki tudjak lábalni az ördögi körből – mondta. Az alkoholproblémákkal küszködő emberek nagyon csekély arányát érdekli bármilyen terápia, kezelés vagy segítségnyújtás annak érdekében, hogy életük visszaállhasson a régi kerékvágásba.

Egy orvosi szakvélemény alapján a Gyógyhírek oldala beszámolt arról, hogy sok felnőtt nem veszi figyelembe azt, ha a gyermeke néha alkoholt fogyaszt, hisz ők is tették ezt fiatalabb korukban, azonban ez a mai világban egészen másként zajlik. Manapság már a tizennégy évesek között is akad olyan, aki rendszeresen iszik baráti összejövetelek alkalmával töményet, egészen a teljes lerészegedésig. A Gyógyhír oldala kijelentette, az alkohol egy méreg a szervezet számára, az idegrendszerre bénító hatást fejt ki. A felmérést kitöltő tizennyolc éven aluliak azt válaszolták, hogy boltból veszik az alkoholos üdítőket, ami szintén elgondolkodtató.

Vámosi Kira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában