szavazásértékelés

2019.12.16. 15:39

Téli kirándulóhelyek Hajdú-Biharban: szoros végeredmény született

Lezárult heti szavazásunk, olvasóink döntöttek.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Egyelőre csak rövidke kóstolót kaptunk az igazi télből, az utóbbi napok kifejezetten enyhe időjárásának köszönhetően az összes hó elolvadt Hajdú-Bihar megyében, és ha hihetünk az időjárás-előrejelzéseknek, az utánpótlás is várat magára egy ideig. De ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne tölthetnénk a szabadban 1-2 órát. Múlt csütörtökön élesített szavazásunkban olvasóink téli kirándulási szokásaira voltunk kíváncsiak, kérdésünk egész pontosan így hangzott:

„Ön merre kirándul legszívesebben télen Debrecen környékén?”

Voksolóink négy lehetőség közül választhatták ki azt, amelyikkel a leginkább egyetértenek. A dobogón igencsak szoros végeredmény született, de nézzük meg a pontos arányokat.

„A Vekeri-tavat ilyen időben a legjobb körbesétálni.”

  • A Debrecen melletti tóra szavazóink 13 százaléka voksolt.
  • „Télen az egész környék csodaszép, bárhová is megyünk.”

  • Olvasóink 27 százaléka vélekedik hasonlóképpen.
  • „A havas Nagyerdőnél nincs szebb.”

  • A fenti opcióra szavazóink 28 százaléka nyomott rá.
  • „Nem igazán kirándulok, inkább a belváros fényeiben gyönyörködöm.”

  • Az abszolút győztes válaszlehetőség, mely a voksok közel harmadát, összesen 32 százalékot gyűjtött be.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában