Párkapcsolatban is segíthet

2019.07.26. 11:54

Grafológia: mutasd az írásod, megmondom, ki vagy!

Az aláírás leggyakrabban azt a képet tükrözi, amit önmagunkról szeretnénk mutatni.

Fotó: Illusztráció, Pixabay

A grafológia több területen is alkalmazható, ilyen például a pályaorientáció, pályaalkalmasság; a munkahelyi kiválasztás vagy a pedagógia – tudtuk meg dr. Zsupán Ildikótól. Mint mondta, akár párkapcsolati összeillőséget is lehet vizsgálni, mely esetében a pár mindkét tagjáról teljes személyiségkép-elemzést készítenek, s összehasonlítják, mely területeken illenek jól egymáshoz, illetve miben várhatóak konfliktusok. Kifejtette: egy írásmintában rengeteg jellemzőt lehet és kell vizsgálni, és mindegyiknek van jelentése. Az aláírás önmagában is érdekes lehet, mert azt a képet tükrözi, amit önmagunkról akarunk mutatni.

Habár manapság a digitalizáció elterjedésével egyre inkább háttérbe szorul a kézírás, a jelentőségét nem lehet elvitatni. Olyannyira nem, hogy bizonyos írásjegyekből akár a írást létrehozó személy (szakszóval duktor) lelki állapotára, képességeire vagy személyiségére vonatkozó következtetéseket is le lehet vonni. Minderről a grafológiával foglalkozó dr. Zsupán Ildikót kérdeztük, aki hangsúlyozta, bár kézzel írunk, az írás végeredményben mégis az agyműködés által koordinált tevékenység, ezért is lehet belőle pszichés tulajdonságokra következtetni.

Több területen hasznosítható

Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma írás.

– A grafológus által elkészített személyiségkép hozzájárul az önismeret fejlődéséhez a duktor nyitott hozzáállása esetén. Több területen is alkalmazható, ilyen például a pályaorientáció, pályaalkalmasság; a munkahelyi kiválasztás; a párkapcsolati összeillőség vagy a pedagógia – sorolta Zsupán Ildikó. Elmondta, pályaválasztási tanácsadásra nemcsak a fiataloknak, de idősebbeknek is szüksége lehet, például ha munkahelyet szeretnének váltani. Ilyenkor azt vizsgálják, hogy a duktor adottságai alapján milyen pályán lehet a legsikeresebb.

– Ha cégek keresnek adott munkakörre alkalmas jelöltet, akkor azt kell vizsgálni, hogy a duktor rendelkezik-e azokkal a képességekkel, amikre szükség van. Magyarországon ez nem nagyon elterjedt, a HR-s szakemberek ritkán veszik igénybe a grafológus segítségét. Talán azért, mert ilyenkor, mint mindig, a duktor előzetes, írásos belegyezését kellene kérni az írásminta vizsgálatához. A szakember kitért a párkapcsolati összeillőség vizsgálatra is, mely esetében a pár mindkét tagjáról teljes személyiségkép-elemzést készít, s összehasonlítja, hogy mely területeken illenek jól egymáshoz, illetve mely területeken várhatóak konfliktusok közöttük. Ezt már gyakrabban szokták kérni, Valentin-nap környékén kifejezetten többeket foglalkoztat ez a megközelítés. Jellemzően azonban elmondható, hogy önismereti célból keresik fel valamilyen elakadás esetén.

Árulkodó részletek

Mire figyel egy grafológus?

– Tömören megfogalmazva a tanult standardtől való eltérésekből alakul ki az egyedi íráskép, amelyből a személyiségvonásokra lehet következtetni. Magyarországon már kb. 30 éve az ún. „c”-kötéses álló írást tanítják az iskolákban, de korábban más standard-ek is voltak, ezért kell ismernünk a duktor (az írásmintát adó személy) életkorát – tudtuk meg.

Zsupán Ildikó kifejtette, egy írásmintában rengeteg jellemzőt lehet és kell vizsgálni, és mindegyiknek van jelentése. Például az aláírás önmagában is érdekes lehet, mert ezt írjuk le a leggyakrabban, és azt a képet tükrözi, amit önmagunkról a külvilág felé akarunk bemutatni. – Ha például az aláírás nagyon eltér attól, ahogy a szövegtömbben írunk, az arra utal, hogy a reálistól eltérőnek, fontosabbnak, különlegesnek mutatjuk be magunkat. Ha olvashatatlan, „tucat” jellegű, az a rejtőzködés jele lehet, ha olvashatatlan, de egyedi, azonosítható, az önállóságra, önbizalomra, gyakorlottságra utal, és még számtalan más érdekessége is lehet egy aláírásnak – ismertette. Jelentősége van például a margók méretének, irányának és alakjának vagy a sorok alakjának, irányának, egymástól való távolságának. A betűket illetően a legfontosabbak az oválok, vagyis az „a” és „o” betű szár nélkül. Az oválok alakja, nagyon sokféle lehet: zárt, nyitott, szögesedő, gyors írásban fonalasodó stb. A zárt ovál zárkózottságra utal, a jobbra fent nyitott ovál pedig a szellemi szféra, a külvilág felé nyitottságra.

– A kötetlen írás, vagyis ha az egyes betűket a toll felemelésével írja egymás mellé a duktor, nagy autonómia igényre, elemző, részletekből építkező gondolkodásmódra utal, de például a műszaki végzettségűek hajlamosabbak így írni, ezért esetükben ez nem személyiségjegyre utal, hanem foglalkozási ártalom. Ezért kell ismernünk a duktor végzettségét, foglalkozását. A normál kötöttség 3-4 betű egybeírása, ha ennél több, az már kötött írás, ami szintézisben gondolkozást, könnyű kapcsolatteremtést jelent. Persze itt is az írás egészében kell nézni, hogy arányaiban mennyi a kötetlen és a kötött. Fontos, hogy egy jelből nem szabad következtetést levonni, csak ha több jel is ugyanarra a személyiség jegyre utal.

Nem jövendöl

Zsupán Ildikó a tévhitekre is kitért. Hangsúlyozta, a duktor nemének, életkorának, szexuális beállítódottságának megállapítására; jövőbe látásra vagy betegségek megállapítására a grafológia nem alkalmas, igaz utóbbi vita tárgyát képezi.

Tollat és papírt elő!

Dr. Zsupán Ildikó grafológus arról is beszélt, hogy mivel egyre kevesebbet írunk kézzel, úgy csökken a kézírás jelentősége. Amerikában már az is felmerült, hogy egyáltalán érdemes-e írást tanítani a kisiskolásoknak.

Úgy véli, mindez sajnálatos, hiszen gondolataink kézírással való rögzítése lehetőséget nyújt az önkifejezésre, sokkal inkább tükrözi önmagunkat, mintha egy billentyűzeten tesszük ugyanezt. Korábban például elterjedt volt a naplóírás, amiben az emberek nemcsak gondolataikat, véleményüket, félelmeiket, örömeiket rögzítették, hanem tényleg benne volt az egész személyiségük.

Agyi funkciókat indít be

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, Horváth Ivett Szalóme debreceni egyetemista egyedülálló módszert dolgozott ki az íráskészség fejlesztésére. – Az írás jelentőségét nagyon alábecsüljük és félretesszük a mai rohanó világunkban, pedig nagyon komplex idegrendszeri működésről van szó, ami egyben a legmagasabb szintű humánspecifikus tevékenység is. Sokkal több agyi területet mozgat meg, mint egy gépelés, az idegrendszer fejlődésének egy fontos része. Többször találkoztam már gyermekeknél írásproblémákkal, de a környezetemben lévő felnőtteknél is azt tapasztalom, hogy nem szívesen írnak, de ha mégis, akkor is a legtöbbször csúnyán – mondta el a Naplónak márciusban a gyógytornászhallgató, hozzátéve, tanulmányai során ismerte meg jobban a kéznek, mint mozgásszervnek a felépítését. Mindezek arra ösztökélték, hogy mélyebben is foglalkozzon a kézírás tematikájával, s gyógytornászként közelítse meg ezt a területet.

Megfelelő környezetben

Kuplerájban, kényelmetlen testhelyzetben (pl.: hason fekve, kicsavarodva vagy kucorodva), vakoskodva vagy hunyorogva írni, se nem egészséges, se nem ösztönző – olvasható a www.azirastukreben.hu weboldalon.

A cikkben azt tanácsolják, hogy a legideálisabb, ha asztalnál ülve, rendezett, nyugodt körülmények között dolgozhatunk. Tartsunk rendet az íróasztalunkon, vagy legalább legyen annyi helyünk, hogy a papír és a két könyökünk kényelmesen elférjen. Gondoskodjunk a megfelelő fényviszonyokról és megvilágításról. A legjobb, ha jobbkezesként balról jön a fényt, balkezesként pedig jobbról.

VK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában