Újabb menet

2023.11.24. 16:48

Sztárbox: Dobos Evelin és edzője taktikát váltott Nyári Dia ellen

A debreceni kötődésű Dobos Evelin azzal a Nyári Diával küzd meg a Sztárbox második elődöntőjében, aki sokaknak meglepetést okozva, egyhangú pontozással legyőzte az ismert szinkronrendezőt, Járai Kírát.

Gubányi Patrik

Dobos Evelin színésznő

Forrás: MW-archív

Dobos Evelin egyáltalán nem ismeretlen a debrecenieknek sem, hiszen a színésznő egykor az Ady Endre Gimnáziumban tanult, általános iskolás éveiben pedig a Csokonai Színházban is kapott kisebb szerepeket. Evelin azóta az egyik legfoglalkoztatottabb hírességgé nőtte ki magát, számos televíziós sorozatban láthattuk már őt, de mostanában leginkább az RTL-en futó Sztárbox kapcsán hallhatjuk a nevét és szurkolhatunk neki.

A műsor második élő adásában elsőként küzdött meg egymással a légtornász Sáfrány Emese és Dobos Evelin. A színésznő a jó kondíciójának, fürgeségének és maximális kitartásának köszönhetően szinte végig uralta a meccset, melynek eredményeképp teljesen egyhangú pontozással a bíró végül az ő kezét emelte a magasba, így ő jutott tovább az elődöntőbe.

A következő megmérettetés talán egy fokkal már nehezebb lesz az ő számára is, hiszen az elődöntőben már olyanok vesznek részt, akik nyertek egy meccset, és valószínűleg mindent megtesznek majd azért, hogy ez a szám csak egyre növekedjen.

A debreceni művész következő öklözése december 3-án, vasárnap lesz a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, ahol azzal a Nyári Diával méri össze erejét, aki sokaknak meglepetést okozva legyőzte az ismert szinkronrendezőt, Járai Kírát.

Lelkes és izgatott volt

A haon.hu megkeresésére Dobos Evelin felelevenítette a felkészülésének kezdetét, a ringben való érzéseit, valamint elmondta, hogy milyennek látja az esélyeit következő ellenfelével szemben.

– Amikor megcsörrent a telefonom és megkerestek a műsorral kapcsolatban, akkor egyszerre lettem nagyon lelkes, elképesztően izgatott és önfeledten boldog. Aztán ahogyan elkezdődött a felkészülés és rájöttem, miről is szól a box,

SZL_8371
Dobos Evelin színésznő
Forrás: MW-archív

 és az mennyire összetett, akkor vált igazán világossá számomra, hogy milyen nehéz és komoly időszak vár rám – osztotta meg velünk Evelin.

Érdeklődésünkre arra is kitért, hogy a családja és barátai nem feszültek rá a helyzetre, hiszen nagyon bíznak benne.

– Akik jól ismernek, jól tudják, hogy az ilyen helyzetekben komfortosan érzem magam, és nem fogom csak úgy hagyni, hogy bárki súlyos ütést mérjen rám.

A felkészülés hullámzó volt, mivel hétről hétre egyre több mindent igyekeztem elsajátítani. Pont emiatt, minél többet tanultam, annál jobban éreztem, hogy még nem megy a számomra elvártak szerint. Ezzel nehéz volt megküzdeni, de ilyen a természete egy tanulási folyamatnak. A végére pedig minden összeállt, így az első akadályt megugrottam

– jegyezte meg a színésznő.

Mint mondta, a műsor teljes embert kíván, ezért az elmúlt hét hónapban össze kellett egyeztetni az extra munkáit a tréningekkel.

– Az elmúlt hét hónapban szinte minden napom az edzésekről szól, ahol a lazsálás nem fér bele. Kis túlzással beköltöztem az Érdi Boxklubba. Bemelegítéssel szoktunk kezdeni Dobrádi Zsolttal, az edzőmmel, majd következik a zsákolás, iskolázás, erőnléti feladatok. Ezek nagyban hozzájárulnak az állóképesség fejlesztéséhez – tette hozzá.

Tudta, hogy győzni fog

– Az Emesével való öklözésnél nagyon nyugodt voltam, jól éreztem magam, és az volt bennem, hogy végre a helyemen vagyok. A mérkőzés közben végig tudtam tartani az edzőmmel megbeszélteket, bár az utolsó másfél percben már nem volt könnyű. Amikor a bírók úgy ítélték meg, hogy egyhangú pontozás alapján nyertem, elképesztően nagy örömmel töltött el, nem csak magam miatt, hanem, mert bizonyítani akartam Zsoltnak is. Nélküle ez nem sikerülhetett volna – hangsúlyozta kérdésünkre Evelin.

Taktikát váltottak Nyári Diánál

– Természetesen minden ellenfél más és más, így Nyári Dia mozdulatait is kielemeztük, és az ő adottságaihoz, feltételezett képességeihez mérten készülünk fel ellene. Egy biztos, kemény ellenfél lesz, de hiszek magamban, magunkban – mondta a színésznő.

Hozzáfűzte, hogy nagyon hálás a műsornak, mivel ez által olyan emberekkel dolgozhat együtt, akikkel soha nem lett volna lehetősége valószínűleg még találkoznia sem. Az pedig külön megtiszteltetés számára, hogy Kovács István Kokó kommentálja a meccseit.

Dobos Evelin elmondása szerint  annyira megszerette boxot, hogy biztosan az élete része marad a műsor után is.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában