Bízik a sikeres folytatásban

2022.06.10. 15:02

Ma már szerzőként és producerként is aktív a debreceni zenész

Farkas Zsombor zenéje a 2022-es Szikra Díjon jelölést kapott a legjobb dal kategóriában.

Forrás: Farkas Zsombor Facebook-oldala

A napokban jelent meg Farkas Zsombor debreceni származású zenésznek a legújabb klipje, a Hozzám Hasonló című szerzemény. Az énekes lapunk tudtára adta, a dal a 2022-es Szikra díj legjobb dal kategóriájának jelöltje és közönségdíjasa.

A Haonhoz eljuttatott közleményből kiderül, születésétől fogva foglalkoztatja a zene, hatéves korában kezdett el gitározni tanulni.

„Hét éven keresztül tanultam zeneiskolában, klasszikus gitár szakon. 2014-től az énekléssel is komolyabb szinten kezdtem foglalkozni, elsőként a Rocksuli, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Képzésének keretén belül. 2016-ban egy gimnáziumi barátommal megalapítottam a Privát Affér nevű zenekart, melynek frontembere, dal-és szövegírója, producere, koncertszervezője és manegere egyaránt én voltem. 2017-től szólókarriert is építek, Farkas Zsombor néven. 2018-tól írok dalokat felkérésre (indulók, kampánydalok, versek megzenésítése, stb.), bár ezek még kizárólag saját előadásban valósultak meg. 2020-tól tevékenykedek szerzőként és producerként más előadóknak” – közölte.

Klubokban és fesztiválokon is fellép

A közleményből kiderül, zenekarjával megfordult már az ország számos neves klubjában (Roncsbár, Helynekem, Club Hollywood, A38, Rock Café, stb.), fesztiválján (Campus és KEXX Fesztivál Nagyszínpad, stb.), és játszottak már a Republic és Kaukázus zenekarok vendégeként is. Olyan producerekkel volt már lehetőségük együtt dolgozni, mint Toldi Miklós és Czinke Máté. Több szerzeményét is bemutatta már országos médiaszolgáltató, és nagyon bízik benne, a sikersztori a jövőben is folytatódni fog.

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában