Kérdés: együtt vagy külön?

2021.08.29. 13:55

Sós Fecó is megtáncoltatta idén a közönséget, de Hencsy nélkül kellett színpadra állnia

Sós Fecó és Hencsy neve szinte egybeforrt a mulatós zenével | Fotó: Sós Fecó-archív

A mulatós zene szerelmeseinek Sós Fecó és Hencsy neve bizonyára nem ismeretlen, ugyanis évek óta szórakoztatják a bulizni vágyó nagyközönséget. Ennek ellenére hiába várja a hallgatóság vastapssal a formáció hölgy tagját, nagyon úgy tűnik, idén a zenekar slágereit egyedül Fecótól hallhatjuk.

Sós Fecó és Hencsy neve szinte egybeforrt a mulatós zenével | Fotó: Sós Fecó-archív

– Nyáron nagyon sok helyen megfordultunk a zenekarral, úgy gondolom, kihoztuk magunkból a maximumot, azonban Heni ugyanúgy hiányzott nekünk, mint a közönségnek. Bárhová mentünk, mindenhol szívélyes fogadtatásban részesültünk, érezhető volt, hogy a fiatalok ki vannak éhezve a bulikra. Sokan megkérdőjelezik a mulatós zene jövőjét, de úgy vélem, amíg itthon magyarul beszélnek az emberek, addig ez a műfaj fennmarad – nyilatkozta a Naplónak. Majd elmondta, Henit azért nem látjuk a színpadon, mert külföldön tartózkodik. Úgy hozta az élet, hogy saját vállalkozásba kezdett a határon túl, de ez nem jelenti azt, hogy a közös munka befejeződött. Januárban dől el, mit fog hozni a jövő, de addig is lesz részünk vigadalomban, hiszen Fecó hamarosan szülőhazájában, Hajdúsámsonban táncoltatja meg az érdeklődőket.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában