bölcs gondolatok

2021.04.13. 15:09

Megyeri Csilla szerint rengeteget tanulhatunk az idősebbektől

Megyeri Csilla és párja, Molnár Zsolt hosszú idő után látogatták meg Etuka nénit, a férfi 90 éves nagymamáját a napokban.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A debreceni szépség a közösségi oldalán megírta, hogy a párja természetesen meglocsolta az idős hölgyet, aztán pedig egy jót beszélgettek. Hozzátette, Etuka néni szerencsére jó egészségi állapotnak örvend, ráadásul épp olyan laza, mint az unokája. Kiderült az is, hogy a nagymama még mindig saját maga tartja rendben a portáját, ráadásul a kertjét is ő szokta kapálni, amiről büszkén mesélt is a párnak.

Megyeri Csilla meg is jegyezte, hogy szeret idős emberekkel beszélgetni, hallgatni őket, mivel sok érdekes történetet mesélnek, ráadásul sok bölcs gondolat adnak át a fiatalabbaknak. Hangsúlyozta azt is, hogy nagyon kell rájuk vigyázni, emellett pedig éreztetni kell velük, hogy fontosak számunkra.

" data-instgrm-version="13">

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában