verseny

2020.03.05. 18:30

Indulhat az első minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás

Ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújt, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el az elsőként pályázó Union Biztosító minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítását, így ennek forgalmazása akár azonnal indulhat.

Az MNB csütörtöki közleménye szerint az előzetes felmérés alapján a piaci szereplők többsége fejleszti már új termékét és készíti elő pályázatát, így az év folyamán széles körben elérhetővé válhatnak a minősített otthonbiztosítások.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak.

A jegybank pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a mai lanyha verseny az ügyfelekért.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra, és egyéb, a háztartásokat érintő tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát, a kizárásokat és mentesüléseket az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartama a 100 ezer forint alatti kifizetéseknél maximum 5, efölött 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás a megkötése utáni 3. negyedévtől 3 havonta igény szerint bármikor felmondható.

A jegybank honlapján új információs felületet – www.mnb.hu/mfo – hozott létre az érdeklődők számára a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra vonatkozó további adatok, információk, kérdések és válaszok bemutatására. A termékek közötti egyszerű eligazodást ez év őszétől a jegybank által kialakítandó összehasonlító program is támogatja majd – közölte az MNB.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában