haon-sportoldal

2008.10.20. 17:23

Inárcsi vész

<p>Inárcs (HBN) – Súlyos vereséget szenvedett a második félidőben összeomló Hajdúnánás-Termál SC az Inárcs-Örkény otthonában.</p>

A decembert idézte a vasárnap a gyönyörű dabasi csarnokban – itt játssza hazai meccseit az Inárcs-Örkény –, hiszen a Hajdúnánás Termál SC az év utolsó hónapjára kiírt, a női kézilabda NB I/B Keleti csportjának 13. fordulójára kisorsolt mérkőzésen lépett pályára.
Jól kezdte a mérkőzést a nánási csapat az előrehozott találkozón, tökéletesen alkalmazkodott a hazai együttes játékához, így rendre a hajdúságiaknál volt az előny.

Az első félidő hajrájáig rendben is ment minden, de egy rövidzárlatot kihasználva fordított, s szünetig el is húzott az Inárcs-Örkény.

A második játékrész elején villámgyorsan ledolgozta háromgólos hátrányát a nánási együttes, sőt a vezetést is visszavehette volna.

Ám ekkor újra érthetetlen hibákat követett el az addig jól játszó Termál SC, s a vendéglátók éltek a tálcán kínált lehetőséggel, azaz hamar elhúztak, s a megroppanó Hajdúnánás ellen magabiztosan őrizték előnyüket. Így fájó vereséget szenvedtek el Molnár András roppant gyengén védekező tanítványai, s vasárnap újabb nehéz feladat vár a hajdúsági társulatra, hiszen az Elektromos-Vasas II látogat a fürdővárosba.

– Sajnos „inárcsunkba” szállt a bátorság – értékelt sokat mondóan Molnár András a súlyos vereség után.
Inárcs-Örkény–Hajdúnánás Termál SC 38–30 (17–14)

Dabas, 150 néző. Vezette: Halász A., Kovács M.
Hajdúnánás: Salánki – Molnár A. 2, Grozdics 2, Seres Emília 2, Csirinyi 3, Beke 5, Szemes 2. Csere: Villányi (kapus), Karnik M. 3, Tóth Á. 3, Ilyés, Kazai 4, Kovács A. 4 (1), Nyitrai. Edző: Molnár András.

Az eredmény alakulása. 5. p: 2–4. 20. p.: 12–10. 35. p.: 18–18. 40. p.: 22–19. 50. p.: 31–24.

Kiállítások: 8, ill. 18 perc.

Hétméteresek: 8/4, ill. 1/1.

  • Hamilton nyert, 7 pont az elõnye
  • Talmácsi gyõzött Malajziában
  • Selyem Nándor névnapi ajándéka
  • Vargát feldobta, hogy kezdõ volt
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!