haon-sportoldal

2008.07.11. 17:37

Már hangolnak a válogatottak

<p>Debrecen – Július 25. és augusztus 3. között a cívisváros ad otthont az U18-as férfi "B" divíziós kosárlabda Eb-nek.<BR /></p>

Miután június 26-án eldőlt, hogy Szombathely helyett Debrecenben rendezik meg az U18-as férfi „B” divíziós kosárlabda Európa-bajnokságot, a debreceni szervezők szorgos munkába kezdtek.

Mivel nem egészen egy hónap alatt kell mindent tökéletesen lezongorázniuk a Debreceni Sportcentrum Kht. munkatársainak – akik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének szakembereitől is segítséget kapnak –, így igencsak iparkodniuk kell, hiszen nagy nyári szünidő ide, közelgő olimpia oda, mégiscsak egy kontinensviadalt kell megfelelő nívón prezentálniuk.

Ráadásul egy nem is akármilyen sportágról van szó, még akkor is, ha a július 25. és augusztus 3. között rendezendő férfi kosárlabda Európa-bajnokságon "csak" a B divízióban székelő együttesek képviseltetik magukat Magyarországon.

Ám senki ne gondolja, hogy emiatt kevésbé képzett, vagy mondjuk úgy, kevésbé közönségvonzó kompániák pattogtatnak majd az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, valamint a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, hiszen egyrészt a palánkok világában – válogatott szinten – ma már nem beszélhetünk ilyenekről – ezt pontosan tudják itt Debrecenben a Széchenyi utcai szakértők és a Borbíró téri fanatikusok is –, másrészt olyan patinás nagyhatalmak fiataljai teszik tiszteletüket hazánkban, mint mondjuk a bosnyákok vagy éppen a szlovének!

Persze a magyar válogatottra szegeződik majd a legtöbb tekintet, és minden bizonnyal a Lakosa Zsolt vezette nemzeti csapat is igyekszik majd bőven tőkét kovácsolni abból, hogy a debreceni rendezésű világeseményeken – az elmúlt fél évtizedben akadt jónéhány világ- vagy Európa-bajnokság a Hajdúságban – általában remekül szerepeltek a piros-fehér-zöld színek képviselői. A házigazda magyar válogatott mellett a cseh, a montenegrói, az osztrák, a holland a norvég, a svájci, a szlovén, a bosnyák, az ír, a svéd, a portugál, a fehérorosz, a lengyel, az angol, a román, a grúz, a dán, a finn és a szlovák válogatott alkotja a húszfős mezőnyt, amelynek tagjai a kontinensviadal első szakaszában négy ötfős csoportban küzdenek a minél előkelőbb helyezésekért.

Ha lehet ilyet mondani, a mieink csoportbeosztása kedvezőnek tűnik, hiszen csupa olyan gárdával kerültek egy kvintettbe, amelyet a tavalyi Európa-bajnokságon maguk mögé utasítottak.

2007-ben Szófiában a magyar együttes a nyolcadik helyen végzett a B divízióban, míg a finnek a kilencedik, a szlovákok a tizedik, a dánok pedig a tizenhetedik pozícióban zártak. A csoport ötödik tagja, a grúz alakulat nem vett részt az előző évi tornán.

Talán mondani sem kell, hogy a felkészülésnek ebben a szakaszában a résztvevők különféle barátságos mérkőzésekkel hangolnak a nagy megmérettetésre.

A két debreceni játékost – Kóthay Lászlót és Balogh Andrást – is soraiban tudó magyar válogatott például lapzártánk után lépett pályára Marcaliban a szlovének ellen, míg a jövő héten három edzőmérkőzést is játszik Debrecenben. Július 17-én, 18 órától az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, míg egy nappal később, július 18-án, 10 órától és 16 órától a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban is összecsapnak a Lakosa-fiúk a szintén Eb-résztvevő románokkal. A hajdúsági sportbarátok tehát hamarosan testközelből is megtekinthetik a kontinestornán minél előkelőbb helyezésben bízó magyar nemzeti csapatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!