HAON - Sport - DVSC kézi

2018.11.02. 12:34

Folytatná a győzelmi sorozatot a DVSC

Debrecen - Borgyos Panna próbál minél több dolgot ellesni tapasztaltabb társaitól.

Debrecen - Borgyos Panna próbál minél több dolgot ellesni tapasztaltabb társaitól.

Ismét hazai pályán lép fel a DVSC Schaeffler együttese, Pal Oldrup Jensen tanítványai pénteken 18 órától a Mosonmagyaróvár együttesét fogadják a Hódosban a K&H női kézilabdaliga nyolcadik fordulójában. A dunántúliak két győzelemmel és 5 vereséggel a tabella tizenegyedik helyét foglalják el, míg a legutóbb a fővárosban győzedelmeskedő piros-fehérek a nyolcadik pozícióban tanyáznak. Bár nem vár könnyű mérkőzés a Lokira, a hazaiak rendkívül tehetséges irányítója, Borgyos Panna bizakodva várja a találkozót.

– Nagyon fontos volt, hogy az MTK ellen végre megtörtük az átkot, a szurkolók és a vezetők is ezt várták tőlünk. Hajtós meccset játszottunk a kék-fehérekkel, de a második félidőben érvényre juttattuk a papírformát, örülök, hogy sikerült a győzelem. De ez csak akkor ér valamit, ha pénteken itthon tartjuk a két pontot. Edzéseken már átvettük a mosonmagyaróváriak védekezését és a mi figuráinkat, hogy mivel tudunk föléjük kerekedni. Az óváriakra is jellemző, hogy lehetőséget adnak a fiatal játékosoknak, akiket tapasztalt, a válogatottat is megjárt klasszisok egészítenek ki a pályán.

A kettős igazolással az NB I./B-s Nyíradonyban is játszó fiatal játékmester igyekszik sok mindent ellesni tapasztaltabb társaitól.

Sok segítséget kap

– A lányok már nyáron mondták, hogy főleg Lotte Grigelt figyeljem, mert hasonlít a játékunk, Bulath Anita is rengeteget segít, de mindenkitől rengeteget tanulok, a lányok nagyon sokat segítenek, dicsérnek, folyamatosan biztatnak, hogy csináljam meg azt, amit tudok. A felnőtt bajnokik irama nagyobb, és fizikailag is sokkal megterhelőbb, hiszen a tempó mellett az ütközések is nagyobbak. Számomra főleg a konditermi edzések jelentik a nagy váltást, mert eddig nem dolgoztunk ilyen nehéz súlyokkal, de én élvezem, érzem magamon, hogy fejlődöm technikailag és fizikailag is – sorolta Borgyos Panna.

MSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!