Hallgassák meg könyörgésünk!

Sok hányattatás árán elérik céljaikat, végül megkapják jogos jussukat és övék a dicsőség mindhalálig! A hajdúsámsoniVarga Miklós és a DVSC-s Kalucza Norbert azonban még csak egy fontos mérföldkőhöz érkezett, s ki tudja, lubickolhatnak-e majd egyszer önfeledten a boldogság tengerében?

Ha rajtam múlna, már most azt tennék, mert annyi vérrel, verejtékkel és könnyel vívták ki az olimpiai részvétel lehetőségét, leküzdve a sors minden igazságtalanságát és kegyetlenségét, hogy abba még belegondolni is fájdalmas. Melyikünk tudna azok után élsportoló lenni – egyáltalán, épelméjű emberként tovább élni –, hogy gyerekfejjel brutális családi gyilkosság révén az édesanyját, majd nem sokkal később tűzvészben az egyetlen megmaradt hozzátartozóját, a bátyját is elveszíti?

Vagy súlyos születési rendellenességgel, hallássérültként, ráadásul romaként kinek sikerülne az épek között is babérokat learatni egy olyan sportágban, melynek a történelmét vérrel írják, és melyben nem kérnek kegyelmet, de nem is adnak? Kinek lenne hasonló helyzetben szellemi, lelki és fizikai ereje feltörni?

Hogy büszkeségeink mire jutnak majd Pekingben, csak az égiek tudják. Egy azonban biztos: Miki és Norbi már most példakép lehet mindannyiunk számára. Hallgassák meg könyörgésünk: ezek a fiúk már sokszorosan bizonyítottak, ők valóban többet érdemelnek, sokszorosan megharcolták, megszenvedték már a szorítóban a tisztességes élet árát!