Szenvedélye a citerák gyűjtése

A városban élő gyűjtő 33 évig dolgozott a Magyar Postánál, amely meghatározó szerepet játszott gyűjtésében is. Ugyanis sok citerát az internetről rendel, és annak eljuttatásában számtalanszor számíthatott akkori kollégáira. A kollegiális kapcsolat ma is tart annak ellenére is, hogy ő maga már nem postai dolgozó.

Közel egy évszázados

– Két lányom közül a nagyobbik a helyi általános iskolába járt, és néptáncot is tanult. Az egyik fellépésük alkalmával, hiszen gyakran elmentünk velük a szerepléseikre, citerán kísérték a táncukat. Megtetszett a hangzása, az egyszerűsége a hangszernek. Elmondható, hogy ettől a pillanattól indult el az életemben a gyűjtése, továbbá késztetést éreztem arra, hogy megtanuljak rajta játszani – kezdte a történetét Rácz Béla, aki az első citerát Gyulán vásárolta, és a gyakorlást is akkor kezdte el, csak úgy önmagától, hallás után. Jól emlékszik az első dalra is; az az Érik a szőlő volt.

Gyűjteményében vannak különböző típusú citerák. Ilyen például az alföldi (ebből van a legtöbb), a dunántúli, aztán az úgynevezett hasas, stájer (osztrák) és német. Valamelyik még kézzel vájt és az eredeti festés is rajta van, kalocsai díszítésű vagy csikófejes. A legidősebb közel egy évszázados. Újakat nem igazán gyűjt, bár citerái között van már elektromos is. – A hagyomány őrzése, ápolása az, ami motivál, azokat az értékeket megőrizni, amelyeket őseink, nagyapáink teremtettek meg – árulta el motivációját a gyűjtő.

Az erdélyi citera

Az elmúlt tíz év vásárlása közül a beszélgetésünk során kiemelt egyet. Azt, amikor feleségével kirándulni voltak Erdélyben. Ott is érdeklődött a citerák iránt, és figyelmébe is ajánlottak neki egy citerakészítőt Gyergyóalfaluban. A náluk lévő összes pénzt a bácsinak adták a hangszerért, sőt, még egy üveg tokaji bort is. Kalandos volt a megszerzése, de ez az egyik legkedvesebb vétele, hiszen egyrészről székely citera is került a többi mellé, másrészről személyes élmény volt, és persze a hangzása is gyönyörű.

Rácz Béla citeráin saját magának, családjának és barátainak játszik. Otthonában tárolja a gyűjteményét, az egyes darabok tisztításában felesége, Éva is segít, és természetesen támogatja férjét e nem mindennapi hobbiban. Ezt teszik a gyermekei is, akik művészi vénájukat örökölték édesapjuktól, hiszen kialakult számukra a zene, képzőművészet iránti szeretet, tehetség.

Másik kedves időtöltése a sakkozás, a helyi sakkszakosztály tagja, csekély mértékben, de már a sakk-készletből is van gyűjteménye. Tervei között szerepel, hogy hamarosan megtanul hegedülni, bár ezt „fiatalabb” korára, nyugdíjas éveire időzíti, mert „A zene az kell….” – zárta gondolatait Rácz Béla.

Dandé Melinda