Gazdaság

2018.04.27. 12:58

Segítettek az iskolásoknak, merre tovább

Debrecen - A pályaválasztásban igyekeztek tanácsot adni a debreceni a Szoboszlói Úti Általános Iskolába járó gyerekeknek pénteken.

Debrecen - A pályaválasztásban igyekeztek tanácsot adni a debreceni a Szoboszlói Úti Általános Iskolába járó gyerekeknek pénteken.

Az úgynevezett pályaorientációs élménynapon egyebek mellett a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, a Debreceni Szakképzési Centrum öt szakgimnáziuma: a Mechwart, a Bethlen, a Kereskedelmi, az Irinyi és a Vegyipari mutatkozott be és a Határ úti ipari parkban működő egyik nagyvállalat, a National Instruments is képviseltette magát.

A programok keretében a gyerekek például érdekes kémiai kísérleteket láthattak, CNC esztergagépet, programozható robotokat ismerhettek meg, de tartottak gazdasági interaktív játékot, lehetett gulyást készíteni, koktélokat keverni. A szülök jóvoltából a 3D-s szkennelést is bemutatták. A pályaválasztásban bizonytalan kicsiknek önismereti tréninget is rendeztek.

Dr. Pakurár Miklósné, a Szoboszlói Úti Általános Iskola intézményvezetője a helyszínen lapunknak elmondta: az előadások mellett igyekeztek minél több élményt nyújtani a gyerekeknek. Hangsúlyozta, hogy tapasztalatuk szerint nagy szükség van az ilyen rendezvényekre, mert sok gyerek nincs tisztában a saját képességeivel, nem tudják, hogy azzal mit tudnak majd kezdeni. Éppen ezért, nemcsak a nyolcadikosokat vonták be a rendezvénybe, hanem az iskola mind a 440 diákját.

Észtországból érkezett vendégek

A nap folyamán 30 fős észt tanári delegáció is járt az iskolában. A Tallinnból érkezett pedagógusok a magyar oktatási rendszerről, a pályaorientációs nap szervezéséről és a Szoboszlói Úti Általános Iskola nevelési-oktatási jó gyakorlatairól, például a tehetséggondozásról, a szervezetfejlesztésről és a nemzetközi kapcsolatok alakításáról érdeklődtek.

OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!