Gazdaság

2018.01.04. 19:05

A debreceni reptér forgalmának budapesti irányításához írt ki pályázatot a HungaroControl

Budapest - A debreceni repülőtér légiforgalmának Budapestről történő irányításához szükséges eszközök beszerzésére írt ki pályázatot a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.

Budapest - A debreceni repülőtér légiforgalmának Budapestről történő irányításához szükséges eszközök beszerzésére írt ki pályázatot a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.

Az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében megjelent felhívás szerint a HungaroControl kamerarendszer, illetve a repülőgépek radarjeleit fogó, úgynevezett ADS-B jeladók beszerzésére és telepítésére írt ki felhívással induló tárgyalásos eljárást. Az ismertetőből derül ki, hogy ezeket a rendszereket a magyar légiforgalmi szakszolgálat a távoli toronyirányítás bevezetéséhez használná fel, vagyis a debreceni repülőtér, illetve körzetének irányítását Budapestről végeznék.

A HungaroControl a kamerákon, illetve jeladókon kívül egy feldolgozó és megjelenítő rendszert is létrehoz majd, ennek képesnek kell lennie a szakszolgálat budapesti, Igló utcai épületében két panorámaképet és azon a radarinformációkat megjeleníteni.

A repülőtér légiforglami irányításának fejlesztéséről még 2016 év végén született kormányhatározat, a célra akkor a kormányzat az állami HungaroControlnak 1,3 milliárd forint plusz forrást biztosított.

A debreceni repülőtéren csak repüléstájékoztató szolgálat működik, ezt fogja leváltani az új irányítás Budapestről.

- MTI -


[related-post post_id="3714170"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!