mint egy sci-fi

2019.07.01. 14:46

Bővelkedik a legekben Peking második nemzetközi repülőtere

Például a világ legnagyobb egyterű termináljával és légiforgalom-irányító központtal is dicsekedhet az új légikikötő, melyről az első menetrend szerinti járat szeptemberben szállhat fel.

Forrás: STR/AFP

A látványos építészeti és élvonalbeli technológiai megoldásokkal rendelkező Beijing Daxing International repülőtér építési munkálatait 2014. december végén kezdték meg, a terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá.

A repülőtér egyik legszembetűnőbb érdekessége, hogy a világ legnagyobb egyterű termináljával dicsekedhet. Légiforgalom-irányító rendszere pedig a Kínában használt legkorszerűbb automatizált rendszer, amely egyszerre négy kifutópálya irányítására képes.

A repülőtér a világ legnagyobb egyterű termináljával dicsekedhet.
Fotó: AFP/Bei ma/Imaginechina

Jen Hsziao-tung, a Daxing légiforgalom-irányító központjának igazgatóhelyettese elmondta: a repülőtéren óránként több mint 250 le- és felszállás mehet majd végbe, de a hosszú távú tervek szerint ezt a számot 300-ra növelnék, a jelenlegi négyen felül további két kifutópálya hozzáadásával.

A CGTN adatai szerint az új légikikötő, amely nevét arról a Peking déli részén fekvő kerületről kapta, ahol található, 2021-re évi 45 millió, 2025-re pedig már évi 72 millió utas fogadására lesz alkalmas.

A repülőtéren óránként több mint 250 le- és felszállás mehet majd végbe
Fotó: AFP/Bei ma/Imaginechina

A repülőtér légiforgalom-irányító központja szintén világelső lesz méretét tekintve: 173 légiforgalom-irányítót foglalkoztat majd, akik Észak-Kína három kulcsfontosságú repülőterének forgalmát irányítják majd; a két pekingi nemzetközi repülőtér mellett a fővárostól keletre fekvő Tiencsin városét is.

Az első menetrend szerinti járat pedig szeptemberben szállhat fel
Fotó: AFP/BJnews/Imaginechina

A Daxing repülőtér mindezeken felül Ázsia legnagyobb hangárját is magáénak tudhatja, amely a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének számító Airbus A380-asból egyszerre kettőt is tud fogadni. A hangár a China Southern Airlines tulajdonában van, ez a légitársaság adja majd a repülőtér forgalmának 40 százalékát.

A repülőtéren a következő két hónapban hat, valamennyi rendszerre kiterjedő tesztelést végeznek, az első menetrend szerinti járat pedig szeptemberben szállhat fel.

Borítókép: Munkások a Beijing Daxing International repülőtéren 2019. június 29-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!