Debrecen hírei

2018.11.30. 19:06

A pluszcsaládtag

Debrecen - Fazekas László: „A rádióhallgatók nagyon hálásak.”

Debrecen - Fazekas László: „A rádióhallgatók nagyon hálásak.”

December elseje a magyar rádiózás napja, 93 évvel ezelőtt ezen a napon szólalt meg az éterben a Magyar Rádió első hivatalos adása. Az adóállomás Budapest néven jelentkezett. Aznap este nyolc órakor indult meg a folyamatos rádiós műsorsugárzás avatóünnepséggel, majd hangversennyel. Eme napnak a tiszteletére a debreceni Fazekas Lászlót, reggeli rádiós műsorvezetőt faggattuk.

Helyi forrás

Csaknem 25 éve már az ő hangjára ébred a város, reggelente beköltözik az autónkba és otthonukba, a hallgatók szinte már családtagként köszöntik a vidám és búgó hangú férfit a rádióban. – Azt imádom a rádiózásban, hogy közösen meg tudjuk osztani a hallgatókkal a gondolatainkat. Ebben pedig mindig partnerek, mert elárasztanak sok-sok információval. Egyfajta kölcsönös segítségnyújtás ez. Tulajdonképpen mi egy élő fórum vagyunk, egy közvetítői csatorna, zenékkel fűszerezve – mondta Fazekas Laci, s nem győzött áradozni Debrecenről.

Nagyon jó érzés, hogy miután elkészítesz egy reggeli műsort, és miközben tekersz hazafelé, már jön is a visszajelzés a reggeli történésekkel kapcsolatban. Azaz a műsor folytatódik."

– Én egyébként tipikusan „morning” formátumú ember vagyok, hiszen legjobban ezekben az órákban pörög az agyam – tette hozzá. Majd hangsúlyozta: – A mi hallgatóink kitartóak és hűségesek kedvenc frekvenciájukhoz. Bármit is mondanak a rádiózás jövőjéről, a regionális műsorok menetelése töretlen! Hiszen hiteles, helyi információkat kapnak tőlünk az emberek mindennap. Amíg erre igény van, addig van jövője a rádiónak.

ND

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!