2018.09.08. 11:34
Bolyongó kisfiúból új emberré táncolja magát
Debrecen - Ősbemutató: száz helyi táncost, zenészeket és színészt fog össze Mika Péter.
Debrecen - Ősbemutató: száz helyi táncost, zenészeket és színészt fog össze Mika Péter.
Önmegvalósítás, megfelelési vágy, a saját út kitaposása – ezek a központi témái a Nagyerdei Szabadtéri Játékok záróelőadásának az #EastSideStory-nak. A szeptember 9-én 20 órakor kezdődő darab egy különleges helyi összefogásból született táncszínházi előadás. A helyi és Debrecen környéki mozgásműhelyek közel száz közreműködőjét, valamint zenészeket, a Csokonai Színház egy színészét, Kiss Gergely Mátét közös erőként mozgósító produkció koreográfusa, rendezője Mika Péter Európa- és világbajnok hiphoptáncos.
Sokszínű szerplőgárda
Lapunknak elmondta, tanítványainak is gyakorta hangsúlyozza: „hiphop, utcatánc, modern tánc, sztepptánc, showtánc – mind különbözőek, mégis, mindegyik lényege leegyszerűsítve a kezek és a lábak mozgatása.” Hozzátette: az előadás célja a különböző táncstílusok közötti harmónia megtalálása. Az előadás résztvevői is ezt reprezentálják sokszínűségükkel, azzal, hogy különböző műfajokban jeleskednek. A cívisvárosi és környező településekről érkezettek mellett lesznek táncosok Szegedről, Budapestről, Esztergomból is, és ugyanilyen sokféleséget képviselnek a stílusok tekintetében.
Önazonosság-keresés
A darab fejlődéstörténet, egy kisfiú – Nemes Patrik mechwartos tanuló – a főhőse, aki szobájába, s tanulnivalói közé zárva gondolkodik arról, milyen hatalmas a világ. Dilemmája örök: el merjen-e indulni az ismeretlenbe? Hogyan lehetséges az önmegvalósítás, ha falak közé szorítják a lelket? Kérdéseire válaszokat csak akkor kaphat, ha kiszabadul bezártságából. Megszökik, s ez jelenti személyiségfejlődésének kezdetét. A nagyvárosba érve az új élmények, tapasztalatok fokozatosan átformálják. Különböző táncstílusok között kavarog, keresi önazonosságát. Személyiségének rétegei csatáznak egymással, s külső és belső bolyongása végére új emberként áll előttünk. Megvalósul benne az összhang, a táncok összhangja, eléri azt a harmóniát, ami tulajdonképpen minden ember vágya.
Az előadás komoly üzenetet közvetít, amely azonban könnyen értelmezhető, köszönhetően a színészi játéknak, a narrációknak. A főszereplők párbeszédeiből pontosan követhető a történet alakulása – tudtuk meg Mika Pétertől. Mély gondolatvilág és látványos megvalósítás egysége: az előadás két fontos elemének harmóniája.
PTKI