Debrecen - A hétköznapok megtalálnak címmel rendezett a DAB Klub emlékestet Bényei József, a Hajdú-bihari Napló néhai főszerkesztőjének verseiből november 21-én, a DAB-székházban.
Debrecen - Bényei József munkássága a debreceni kulturális élet utolsó fél évszázadának kitörölhetetlen része. A Napló egykori főszerkesztője, a Csokonai Színház volt igazgatója 83 éves korában hunyt el. Emlékét, szellemi örökségét pályatársa, barátja idé
Az ember nehezen vesz tudomást olyasvalaki haláláról, akitől ifjú tollnokként nemcsak szakmát, szakmai és emberi tisztességet, hanem morális tartást, alázatot és bősz kitartást is tanult. Petneházi Attila írása.
Debrecen - Nagyon szomorú hírt kaptunk: 83 éve korában elhunyt Bényei József a Hajdú-bihari Napló egykori főszerkesztője, aki 1979-1990 között irányította a szerkesztőség munkáját.
Debrecen – Bényei József, a Hajdú-bihari Napló egykori főszerkesztője gyűjtőmunkájának eredménye, a Képzőművészeti adattár sok száz szócikkben tárja elénk a megye és a cívisváros képzőművészeti életének ismérveit, sorjáznak benne az alkotók, alkotóközössé
Debrecen - Bényei József (sz.: 1934), a debreceni kulturális élet mindenese, a Hajdú-bihari Napló volt főszerkesztője az elmúlt esztendőkben elámította a kultúrabarát közönséget egyszemélyes, hatalmas vállalkozásaival: Debreceni irodalmi lexikon (2009), D