boon-sportoldal

2008.03.14. 10:07

Pontveszteség nélkül mentek tovább a patakiak

<p>Két fordulóból állt az Adidas Szivacskézilabda Bajnokság megyei fordulója. Megyénkből a fiú- és a lány kategóriából egyaránt négy-négy csapat nevezett. A fiúknál a sárospatakiak, a lányoknál a bőcsiek nyerték a bajnokságot.</p>

Sárospatak – Az első miskolci fordulón a csapat vezetőinek legnagyobb meglepetésére a mindössze négy hónappal korábban alakult SUSI csapata mindhárom mérkőzését megnyerte. A második, sárospataki fordulón bebizonyosodott, ez nem volt a véletlen műve, hiszen a patakiak az Ózd és a MISI csapatát nagy arányban legyőzték és a legnagyobb rivális, a Kazincbarcika ellen ezúttal is két góllal bizonyultak jobbnak úgy, hogy egyszer három gólos hátrányból fordítottak a hazaiak, a második félidőben pedig kétszer is emberhátrányból dobott gólokkal nem engedték közelebb az ellenfelet. A második helyen a Kazincbarcika végzett, így a hazai gárda mellett ők jutottak tovább a regionális döntőbe.
A lányoknál a Bőcs és a Mezőnagymihály emelkedett ki a mezőnyből és jutott tovább a regionális döntőbe, a harmadik helyen a miskolciak végeztek, míg a SUSI lányainak ebben az évben a negyedik hely jutott.
A regionális döntő egyik helyszínéül Sárospatakot választották, így áprilisban itt küzd meg egymással a hazaiakon kívül a hevesi- és nógrádi megyei bajnok, valamint a budapesti és Pest megyei második helyezett. Webből az ötös csoportból szintén az első két helyezett jut tovább.

Eredmények

Fiúk
1. Sárospataki Utánpótlásképző Sportiskola, 2. Kazincbarcika Dózsa DSE, 3. Miskolci Sportiskola, 4. Ózd Lóczi DSE
Legjobb kapus: Bihari Soma (MISI)
Legjobb játékos: Gál András (SUSI)
Gólkirály: Sáfrány Máté (Kazincbarcika)
Legjobb hazai játékos: Marczi Máté(SUSI)

Lányok
1. Bőcs, 2. Mezőnagymihály, 3. Miskolci Sportiskola, 4. Sárospataki Utánpótlásképző Sportiskola
Legjobb kapus: Balogh Száva (MISI)
Legjobb játékos: Alberti Cintia (Mezőnagymihály)
Gólkirály: Fészki Alexandra (Bőcs)
Legjobb hazai játékos: Csehi Kincső (SUSI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!