Szigetszentmiklós

2013.03.02. 20:52

Ahol nem ciki Chopint játszani – Művészeti esten jártunk a Batthyány Kázmér Gimnáziumban

Jó, hogy van Gimnázium a városunkban. Jó, hogy Dr.  Koós Ferenc Alapító Igazgató, a bemutatáskor az est egyik legnagyobb tapsát kapta. Mi is történt péntek este? Három órán keresztül együtt volt mindenki, aki egy iskolában számít: tanárok, diákok, és szülők.

Jó, hogy van Gimnázium a városunkban. Jó, hogy Dr.  Koós Ferenc Alapító Igazgató, a bemutatáskor az est egyik legnagyobb tapsát kapta.

Mi is történt péntek este? Három órán keresztül együtt volt mindenki, aki egy iskolában számít: tanárok, diákok, és szülők.

És milyen volt a program? Volt zene, Chopintől, ír punkon, a la cumarsitán, rock és musical számokon és népzenén át a megzenésített versekig. Volt énekes és hangszeres, szólóban, és duóban, rock és népzenekarral, osztály és iskolakórussal. Voltak táncok, lányokkal. Volt vers Kányáditól Romhányiig, volt próza Örkénytől a Macskajátékig. Volt gospel, Republic, Leonard Cohen Hallelujah című száma (világszám) a Ringing Stars Csengőegylet (szintén világszám!) előadásában. És volt taps. Sok taps.

És mi volt a legjobb? Talán az, hogy ezekért a kedves, és helyenként remek produkciókért nem jár jeles osztályzat, nem jár plusz pont a felvételin. Ez az előadás a tanulás mellett született. A zene, a tánc, az olvasás, a közös felkészülés a gyerekek életének része. És ne unalmas jó tanulókat képzeljünk el – amire az iskola eredményei alapján számítani lehet -, hanem hús – vér igazi tizenéveseket, akik felemás zokniban járnak, piros tornacipőt, vagy baseball sapkát húznak az öltönyhöz, akik festik a körmüket, vámpírkönyveket olvasnak, fészbukoznak, marháskodnak, jól érzik magukat együtt, – aztán pár év múlva nyelvvizsgákkal, és sikeres egyetemi felvételikkel távoznak.

És mi volt a hab a tortán? Az, hogy a végén, kifelé menet a diákok helyükre vitték a székeket, és, hogy a szünetben pazar lakoma volt az otthonról hozott süteményekből. Ja, és persze a táplálékallergiásokra is gondoltak. (Szigetszentmiklós, 2013. március 1.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!