Sport

2016.02.01. 16:13

Kezd megtérülni a munka?

Debrecen - Kulcsfontosságú, hogy minél rövidebbek legyenek a hullámvölgyek – vallja Lajtos Nóra.

Debrecen - Kulcsfontosságú, hogy minél rövidebbek legyenek a hullámvölgyek – vallja Lajtos Nóra.

A Váctól elszenvedett kupabúcsút követően nagyszerű sikert ért el a DVSC-TVP a bajnokságban, a piros-fehérek nagy csatában, 21–19-re legyőzték a tabellán egy hellyel előrébb álló Fehérvár KC-t. De vajon mi változott a Lokinál három nap alatt?

– Nem sok időnk volt a felkészülésre, éppen ezért inkább a fejekben kellett rendet rakni. Nem kerestünk okokat a Magyar Kupából való kiesés miatt, inkább arra koncentráltunk, hogy kijavítsuk a hibáinkat – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Lajtos Nóra, aki remekül védte a debreceniek kapuját. – Mindenképpen nyernünk kellett a Fehérvár ellen, ezt sulykolta a klub- és a szakmai vezetés is felénk, de persze ezzel mi is tisztában voltunk. Nehéz meccsre számítottunk, s az sem könnyítette meg a dolgunk, hogy egy hét alatt ez volt a harmadik összecsapásunk. Szerencsére igazi csapatként léptünk pályára, küzdöttünk egymásért és a Lokiért, ez vezetett a győzelemhez. Ránk fért már egy győzelem, mert lelkileg nem tett jót a csapatnak, hogy hiába dolgoztunk kőkeményen az edzéseken, nem volt eredménye a munkánknak. Most bebizonyosodott, van értelme a gyakorlásoknak. Jót tett ez a siker az önbizalmunknak!

Változások a kapusoknál is

A Loki jól kezdett, volt amikor már 5 góllal is „ment”, ám a Fehérvár fordítani tudott. Szerencsére a hazaiakban volt elég kraft ahhoz, hogy a végjátékban visszavegyék az előnyt, s nyerjenek.

– Minden mérkőzésen vannak hullámvölgyeink, most rövidebb volt ez az időszak. A Fehérvár ellen szerencsére a gyengébb periódusban akadtak olyan emberek, akik át tudták lendíteni a gárdát a holtponton: Karnik Szabinának jól ment a lövés, nekem pedig a védés, így tudtunk talpra állni. A jövőben több ilyen játékosra lenne szükség, hogy a hullámvölgyeket a lehető legrövidebb időre csökkentsük – fogalmazott a remek kapus, aki elárulta, az új edző(k) érkeztével megváltozott a hálóőrök élete is.

– A magyar trénerek általában ragaszkodnak ahhoz a kapushoz, akinek megy a védés, szinte állandó helyet biztosítanak a számára. Tone Tiseljnél nem lehet tudni ki véd az adott meccsen, nem jelent előnyt, hogy az előző mérkőzésen jól ment a játék. A szlovén mester csak a találkozó előtt mondja meg, ki kezd, ezzel is tűzben tartva valamennyi hálóőrt – mondta Lajtos, aki elárulta, Tiseljjel egy kapusedző is érkezett Debrecenbe, aki minden tréningen külön foglalkozik a cerberusokkal.

HBN-BN


Debrecen - Ingadozó játék után, hihetetlen végjátékban győzte le a nagy rivális Fehérvárt a DVSC.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!