Porlepte történet: középiskolai emlék, ami soha nem fakul meg

Pocsaj – Nagy Józsefné nyugdíjas tanító visszaemlékezett arra az időre, amikor ő kapott jutalomkönyvet.

1955-ben, 6 évesen kezdtem az iskolai tanulmányaimat, Bokor Gyuláné első osztályában. Vártam az iskolát, készültem rá, mert érdekelt az írás, olvasás, számolás.

Még mielőtt iskolás lettem volna, a rádiónk dobozáról szüleim csodálkozására szépen lemásoltam: „Orion”. Azt sem tudtam, mit jelent a szó. Szerettem iskolába járni, szerettem a tanító nénit. A legnagyobb boldogság volt nekem a betűk kerekítése, formálása, a füzetem tisztasága, gondossága. Én magam is gyönyörködtem benne. Év végére mindent megtanultam, amit kellett. Szorgalmas, példás magatartású tanuló voltam.

Függönybe gabalyodva

Eljött a tanévzáró ünnepély. Mint mindenkit, engem is sötétkék rakott szoknyácskába, fehér blúzba öltöztetett az anyukám. A nagy ünnepségen meglepődve hallottam a nevemet, az igazgató bácsi (Bokor Gyula) szólított, menjek föl a színpadra a jutalomkönyvért. Futottam a színpadra, vágytam a könyvre, de sietségemben belegabalyodtam a színpadi függönyökbe,a közönség nagy derültségére. Segítségemre volt az igazgató, aki kezet fogott velem, puszit adott, s átadta a gyönyörű szép nagy mesekönyvet. A nézőtéren nagy tapsvihar tört ki, (gondolom: aprócska lány, nagy könyvvel), de engem semmi más nem nyűgözött le, csak a gyönyörű mesekönyv, életem első ajándékkönyve.

A könyv címére ma is emlékszem: Kerek egy esztendő. Ez az emlék végigkísérte tanítói pályámat is. Gyakran eszembe jutott, főként, mikor én is jutalomkönyvet ajándékoztam az arra érdemes tanítványaimnak! Átéltem örömüket!

Lejegyezte: Nagyné Kelemen Mónika



Pocsaj.
HAON.HU






hirdetés