Megkezdődött az újvárosi polgármester vesztegetési pere

Akt.:
Megkezdődött az újvárosi polgármester vesztegetési pere
© Fotó: Matey István
Debrecen – Nem vallotta magát bűnösnek Veres Margit, Balmazújváros jelenlegi polgármestere és K. S. vállalkozó sem a bíróság előtt csütörtökön, annak a tárgyalásnak az első napján, mely vesztegetés vádja miatt indult a Debreceni Törvényszéken. Veres Margit elmondta, hogy egy lezárt borítékban pénzt vett át K.S.-től, ami azonban egy kölcsönösszeg volt Tiba István számára, akinek másnap oda is adta azt.

A volt jegyző szerint a képviselők másként is dönthettek volna; folytatás februárban.

Etikusnak tartja-e hogy aznap, amikor a képviselő-testület 180 millió forintos támogatást ítélt meg K. S. beruházásához, a vállalkozó 5 millió forintot adott kölcsön a polgármesternek? – kérdezte dr. Mocsáry Eszter bíró dr. Veres Margitot, a vesztegetési ügy elsőrendű vádlottját a csütörtöki tárgyaláson. Arra is magyarázatot keresett, miért volt sürgős 2012. december 21-én este, többnapos munkaszünet előtt, Veres Margiton keresztül eljuttatni a nagy összeget Tiba István polgármesternek. Veres a tárgyaláson azt mondta, Tiba (aki jelenleg fideszes országgyűlési képviselőként dolgozik) egy koncerten volt, ezért a vállalkozó nem érte el telefonon, és őt kérte meg a lezárt borítékban lévő pénz továbbítására. Az ötmilliót a balmazújvárosi Ifjúsági Ház előtt vette át, majd másnap – vallotta – érintetlenül odaadta a polgármesternek. Tanú egyik esetben sem volt. Veres tudomása szerint Tiba azért kérte a pénzt, mert teljesítenie kellett bizonyos fizetési kötelezettségeket, elsősorban az önkormányzat Sport Kft.-je számára, melyekhez nem érkezett meg a várt támogatás.

A vállalkozó korábbi kihallgatása során (amit a bíró olvasott fel, mert másodrendű vádlottként most nem tett vallomást és kérdésekre sem válaszolt) azt mondta: sem okirat, sem kamat, sem fizetési határidő nem volt a kölcsönre, s abból a kihallgatásáig 3 millió forintot visszakapott.

A tárgyaláson kiderült, hogy az ügy szereplői többnyire baráti viszonyban voltak, és pénz nem egyszer papír nélkül, bizalmi alapon cserélt köztük gazdát. Az sem volt példa nélküli, hogy bizonyos önkormányzati célú sürgős kifizetések magánzsebből történtek.

Régi álom volt

Csak harmadik nekifutásra sikerült tisztázni a vád egy másik kritikus pontját, miszerint Veres Margit jegyzőként azt mondta egy bizottsági ülésen, hogy egy soron kívüli állami támogatás 450 milliós összegéből 180 milliót a csarnok építésére kapott a város. Végül a bíró kitartó faggatózására a vádlott úgy nyilatkozott: ő azt továbbította, amit a polgármester mondott erről; a képviselők ismerték az előzményeket, azt, hogy Tiba István lobbizott a csarnokberuházás támogatásáért Lázár János akkori államtitkárnál, továbbá ismerték az önkormányzati döntések menetét, és elutasíthatták volna az előterjesztést. De nem ez történt, mert régi álmuk volt a sportlétesítmény. Veres megjegyezte, a vállalkozóval a polgármester tárgyalt, ő tett ígéretet az állami támogatás kilobbizására, miután K. S. sikertelenül pályázott.

A vád szerint Veres autót kapott ajándékba a másodrendű vádlottól, amit ő tagadott, mondván, készpénzben kifizette a közel 2 milliós vételárat. K. S. közlése szerint a kocsi feleslegessé vált a cégénél, ezért bekerülési áron adta el a volt jegyzőnek.

Védői indítványra a per során tanúként meghallgatják Tiba Istvánt, és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter idézése is elképzelhető a lobbizás feltételeit tisztázandó.

HBN

A vád

A vádirat szerint Balmazújváros jelenlegi polgár­mestere, Veres Margit 2012 decemberében – a település jegyzője­ként – 5 millió forint kenőpénzt vett át a helyi rendezvénycsarnokot építtető üzletembertől, az ügy másodren­dű vádlottjától, amiből 450 ezer forin­tot tovább adott egy harmadik személynek. Az ügyészség szerint Veres autót is kapott ajándékba a vállalkozótól annak fejében, hogy egy képviselő ­testületi bizottsági ülésen azt a látszatot keltse, miszerint egy 180 millió forintos kormányzati támogatást az önkormányzat kifejezetten a helyi rendezvénycsarnok beruházására kapta (holott a vád alapján nem volt ilyen kitétel).








hirdetés