Vallási felekezettől függetlenül

Vallási felekezettől függetlenül
© Fotó: Vmirjáncki József
Körösszegapáti – Harmadik alkalommal tartottak ökumenikus összejövetelt a település lakói az ortodox egyház templomának parkjában.

Dr. Origen Sabau tisztelendő ötlete volt, hogy a település lakói látogassanak el, ismerjék meg ezt a szép, parkká alakított területet, ami valamikor vályogvető gödör volt. A közös találkozón vallási hovatartozásától függetlenül mindenki részt vehetett. A házigazda dr. Origen Sabau és hívei gondoskodott a találkozóra érkezettek vendéglátásáról. Üstben főtt az őz- és a birkapörkölt. A találkozóra érkezett hívek pedig finom tésztákat és süteményeket hoztak magukkal, és kínálták egymást.

Felnőttek és gyermekek

Az ebéd előtt dr. Szabóné Kurucz Tímea református lelkész és Blága János ortodox kántor köszöntötte a megjelenteket. Kellemes időben, szép környezetben találkozhattak egymással a település lakói. A vendégekkel érkezett gyerekek sem unatkoztak. Míg a felnőttek beszélgettek, barátkoztak, addig a tágas parkban a gyermekeknek lehetőségük kínálkozott megismerni a park növényeit, az ott lévő tó élőlényeit, és persze játszhattak kedvükre. A baráti találkozó a késő délutáni órákban ért végett.

– Vmirjáncki József –



Körösszegapáti.
HAON.HU






hirdetés