Kerékpárút-fejlesztésre 220 millió forint Komádiban

Akt.:
Kerékpárút-fejlesztésre 220 millió forint Komádiban
© Illusztráció: Pixabay
Komádi – Sokat tett a kormány az úthálózat megújításáért annak érdekében, hogy minél több befektető érkezzen a Bihari térségbe – jelentette be a térség országgyűlési képviselője Komádiban csütörtök délelőtt két kerékpárút-szakasz ünnepélyes átadóján. A beruházáshoz 220 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak.

Vitányi István (Fidesz) elmondta, a Berettyóújfalu központú, a megye felét magában foglaló választókerület benne van az első ötben az úthálózat-fejlesztéseket vizsgálva. A közel 200 milliárd forintból megépülő M35-ös és az M4-es autópálya országhatárig épülő szakaszának köszönhetően bizonyára megnő a vállalkozói kedv – fejezte ki reményét a honatya, hozzátéve, egyéb utak rendbetételére másfél milliárd forint érkezik a térségbe.

Bejelentette továbbá, hogy hamarosan kerékpárral utazhatunk Debrecenből Nagyváradra, hiszen rövidesen elkészül a Tépe és Berettyóújfalu között még hiányzó kerékpárút. Derecske és Konyár között korszerűsítik a közutat, valamint Bakonszeg belterületi útját is.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke kifejtette, a kerékpárút-fejlesztés fontos eleme a közúti közlekedésnek. A mostani útátadás is hozzájárul ahhoz, hogy nem a jövőről, hanem a jelenről beszélhetünk, feledve az elmaradott Bihart – emelte ki az elnök, hozzátéve, 3,2 milliárd forintból épül kerékpárút, amiből 18 kilométert adnak át idén év végéig a megyében.

Kiemelte még Pajna Zoltán, hogy a beruházási támogatások lehívása szempontjából a megye 82 települése közül az első ötben van Komádi.

Tóth Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, 220 millió forint vissza nem térítendő állami és európai uniós támogatásból készült el 2,7 kilométernyi kerékpárút. Az egyik szakasz a város határától a Kőrösig, Zsadány irányába, 1,6 kilométer hosszan, míg a másik szakasz Magyarhomorog felől, a város határától a város központjáig 1,1 kilométer hosszan, 3 méter szélességben. Évtizedes álmuk valósult meg, hiszen a tervek rég elkészültek, a megvalósítás viszont váratott magára – jegyezte meg. A most átadott szakaszok a biztonságos közlekedés mellett azt a célt is szolgálják, hogy sportosabb mindennapokat éljenek a lakosok – tette hozzá az elmondottakhoz.

– MTI –



Komádi.
HAON.HU






hirdetés