Hőség: hűtés és víz a város jóvoltából

Közkedvelt a debreceni párakapu
Közkedvelt a debreceni párakapu - © Fotó: Matey István
Debrecen – Kinyitották a lehűlni vágyók előtt a debreceni polgármesteri hivatal auláját.

A hétfőn elrendelt másodfokú hőségriadó miatt megnyitották a lakosság előtt a debreceni Kálvin téri új városháza klimatizált auláját. Akinek nagyon melege van, bemehet oda hűsölni, de a Kossuth téren napi 16 órában üzemelő, közkedvelt párakaput is igénybe lehet venni.

A polgármesteri hivatal zöldterületi osztálya emellett értesítette a vele szerződésben álló cégeket, hogy készüljenek fel a harmadfokú hőségriasztás esetleges elrendelésére. Amennyiben ez megtörténik, megkezdik az utak locsolását; ekképp elsősorban a belvárosi, valamint a nagy forgalmú utak, például a Hunyadi utca, az Egyetem sugárút, a Miklós utca, a Piac utca, a Szent Anna utca és a lakótelepi utak „hűtése” valósulhatna meg. Ezzel csökkentenék a kánikula által okozott esetleges aszfaltkárokat, és javítanák a közlekedők közérzetét. Egy-egy ilyen alkalommal csaknem 50 ezer liter vizet locsolhatnának szét.

OCs


Júlia, Dénes, Bori, Miklós és Dorottya (az Incze és Havas gyerekek) unokatestvérek, így nem kérdéses, hogy náluk közös program a „láblógatás” is – ilyen melegben egyenest a vízbe
Debrecen - Július végét írjuk, és még nem volt hőségriadónk; milyen nyár az ilyen? – teszik fel a kérdést többen. Bizony, ez az igazi, vagy akár úgy is mondhatnánk, a normális hőmérsékletű nyár. Igaz, a csapadék mennyisége valamelyest meghaladja az ilyenkor szokásosat – válaszolja a szakember, dr...