Futsal

2024.03.23. 10:33

Újabb nehéz feladat vár a DEAC futsalosaira

A Debreceni Egyetem alakulata hazai környezetben próbálja lefékezni a remek formában lévő Kecskemétet.

Haon.hu

Szatmári Ákosék ezúttal sem számíthatnak könnyű meccsre

Forrás: Napló-archív/Molnár Péter

A DEAC férfi futsalcsapata általában hétfőn vagy pénteken szokott pályára lépni az NB I-ben. Most változik a helyzet, hiszen Tihanyi Csaba legénysége szombaton 18.30-tól fogadja a Kecskemétet a DESOK-ban – olvasható a debreceni klub honlapján.

A “hírös városiak” legutóbb február 19-én vizitáltak Debrecenben. Egy hónappal ezelőtt a két gárda a Magyar Kupában találkozott egymással, az ütközetről a hajdúsági játékosoknak vannak kellemesebb emlékeik, mivel 3–1-re nyertek, ezzel pedig bejutottak a negyeddöntőbe.

Nehéz csata jön

A kupacsata óta a Kecskemét remekel a felsőházban, ezt bizonyítja, hogy négy győzelem mellett csupán a Nyíregyháza ellen hullajtott pontokat, ugyanis ez a találkozó 0–0-s végeredménnyel zárult. A kecskemétiek menetelése azért is megsüvegelendő, mert több játékosra sérülés miatt nem számíthat a szakmai stáb. A cívisvárosiak eddig mindössze egyszer diadalmaskodtak a rájátszásban, emellett négyszer kikaptak, legutóbb a listavezető és címvédő Haladással nem bírtak (1–5).

Az aktuális formák mellett a két alakulat helyezését tekintve (a Kecskemét második, míg a DEAC ötödik) sokan a vendégeket tarthatják a szombati összecsapás esélyesének, de ebbe még a házigazdáknak lesz beleszólása.

NB I felsőház 6. forduló

DEAC–SG Kecskemét Futsal

03. 23. (szombat) 18.30, DESOK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában