2023.11.05. 08:44
Ezüstérmes lett a Magyar Kupában a DEAC frizbicsapata
A DEAC ultimate frizbicsapata a Magyar Kupában szerzett ezüstéremmel fejezte be a szabadtéri szezont. Novembertől már teremben kergetik a korongot a debreceni frizbisek.
Forrás: DEAC
A DEAC FreeBees számára az október 29-én rendezett Magyar Kupa volt az utolsó megmérettetés az idei szabadtéri szezonban, olvasható a klub közleményében. A versenyen elért második helyezést és a versenyévadot Rácz Árpád szakosztályvezető értékelte.
– Hosszú és tanulságos szezonon vagyunk túl. A bajnokságban bronzérmet szereztünk, most a kupában a döntőig jutottunk, és az év során az egyéb versenyeinken is szépen helytállt a csapat. Szinte mindegyik tornán a dobogó környékén végeztünk. Jól kivehető tehát, hogy sokat léptünk előre a tavalyi önmagunkhoz képest. A játékosok a technikában és erőnlétben, a csapat taktikában és mentalitásban, a szakosztály pedig a szervezettségben és munkamegosztás terén vált érettebbé.
Az elért eredményeknél és az egyéni, illetve szervezeti fejlődésnél azonban sokkal fontosabbnak tartom, hogy az előrelépés közben sikerült megtartani azt a közeget, amiben az összetartás, egymás támogatása és motiválása dominál
– részletezte a szakember, hozzátéve, versenyek szempontjából csendesebb időszak következik számukra.
– Most az értékelés, a jövő év tervezése zajlik, de azért az edzésekkel és versenyekkel sem állunk le. Novembertől már teremben edzünk, decemberben a Secret Santa nemzetközi terem frizbi tornán fogunk szerepelni a fővárosban, és közben elkezdtük a saját rendezésű, januári versenyünk, a Can Touch Disc előkészületeit is – mondta Rácz Árpád.
A csapat várja azoknak a jelentkezését, akik szívesen kipróbálnák magukat a frizbizésben. Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, csak feltűnni a csapat valamelyik edzésén. Az edzések időpontja és helyszíne, illetve elérhetőségek ezen a linken találhatók.