Kézilabda

2023.11.05. 15:25

Nagyszerű győzelem

Remekül játszott, magabiztosan, tizenöt góllal győzte le a Mátészalkát Márián Blanka együttese az NB II.-ben.

Haon.hu

Nagyszerű győzemet arattak az akadémisták

Forrás: DVSC Kézilabda Akadémi-archív

Az NB II. D-csoportjának ötödik helyezettje fogadta a negyediket, azaz a DVSC Kézilabda Akadémia ifjai a Mátészalka ellen játszottak a Hódosban, írja az akadémia honlapja. Ahogy szokták mondani, nem töltöttek, csak tüzeltek! Véniger Kata és Litschauer Nikol is szép találatokkal nyitott, majd a hetedik percben Varga Katalin beállóból szerzett találata után már 7-3 volt az állás. Véniger Kata jól szervezte a játékot, ha kellett jól játszotta meg a társait, ha kellett, akkor ő maga fejezte be az akciót! Növelni tudták a haziak a különbséget, amelyben nagy szerepe volt Halinda Violának is, aki több szép védéssel vetette észre magát.

Litschauer Nikol újabb bombájával már hét is volt közte, ezután viszont négyre zárkóztak a kékmezesek. A hajrá azonban a Lokinak sikerült jobban, File Csenge szerzett két gólt az utolsó öt percben, ő is állította be a 22–12-es félidei eredményt.

Sőt, Csenge folytatta is a gólok sorát a második félidőben egy igencsak nehéz helyzetből leadott pontos lövéssel, majd Szürös Kinga tizenkettőre növelte a differenciát. A második félidőben Bengi Lili védett, kapustársához hasonlóan ő is kiválóan, további stabilitást adva az egyébként is jól működő védekezésnek. Ujjtörése után újra pályára lépett Zákányi Janka, hetesből be is talált, de Szinay Sarolta is agilisan szállt be a mérkőzésbe.

Látszott, hogy élvezik a találkozót a fiatalok a korábban a Vitkát is legyőző Mátészalka ellen, Nagy Borbála lövése jelentette a közte tizenötöt.

Ez a különbség megmaradt a végéig, nagyszerű győzelmet arattak a lányok a Mátészalka ellen.

A tények
NB II. D-csoport, 5. forduló:
DVSC SCHAEFFLER–Vitka SE 39–24 (12–17)
DVSC: Halinda V.  – Keller P. 3, Nagy B. 4, Véniger K. 7 (1), Varga K. 2, Litschauer N. 6, Tóth F. 4 (1). Csere: Bengi L. (kapus), Vincze V., Tóth P. 1, Szürös K. 3, File Cs. 4 (1), Szinay S. 4, Balog R. Edző: Márián Blanka.
Márián Blanka: Kemény mérkőzésen vagyunk túl, amelyen megérdemelt győzelmet arattunk még ilyen arányban is! Az idei szezon egyik legjobb védekezését nyújtottuk, támadásaink is szervezettek voltak, több kreatív megoldással és egyéni villanással. Az egész héten nagyon céltudatosan, ügyesen edzettek a lányok, ennek a hatása érezhető volt a mérkőzésen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában