Kosárlabda

2023.06.23. 09:27

Élvezni akarják, hogy itt lehetnek

Váradi Kornél csapatának célja, hogy felvegye a versenyt a világ legjobbjaival.

Váradi Kornél szövetségi edző

Forrás: Kiss Annamarie

Ahogy arról portálunkon rendszeresen beszámoltunk, szombaton megkezdődik az a férfi U19-es kosárlabda-világbajnokság Debrecenben. A július 2-ig tartó eseményen 16 ország válogatottja képviselteti magát, melyre az elmúlt év kontinenstornáiról tudták kvalifikálni magukat a csapatok. 

Magyarország házigazdaként szerzett jogot az indulásra, a mieink a D csoportba kaptak besorolást Dél-Korea, Argentína és Törökország társaságában. 

Az első három mérkőzést követően az alakulatok a csoportban elért helyezésnek megfelelően kapnak ellenfelet a legjobb tizenhat között. Ezt követően pedig két ágon folytatják, a negyeddöntők mellett az alsó ágon a 9-16. helyért küzdhetnek a fiatalok. A torna párhuzamosan két helyszínen zajlik majd, a Főnix Aréna mellett az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban pattogtanak majd a világ legtehetségesebb játékosai. A magyarok mérőzései a Főnixben lesznek, melyeket az M4 Sport is élőben közvetít, remélhetőleg ez nem rak majd plusz terheket a mieink vállára.

Nincs rajtuk teher

A gárda szövetségi edzője, Váradi Kornél maga is kíváncsi, mire lesz képes együttese: – Amikor belevágtunk ebbe az egészbe, tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a világbajnokságon – hangsúlyozta a Haonnak. – A csoportellenfeleink is jóval előrébb vannak rangsorolva, talán Dél-Korea van hozzánk a legközelebb, bár ők is Ázsia-bajnokok. Az argentin és a török kosárlabdát nem kell bemutatni, mindig is a világelithez tartoztak. Mi annak örülünk, hogy egy ilyen lehetőség adódott számunkra. Ezt köszönjük a nemzetközi és a magyar kosárlabda szövetségnek, Debrecen városának, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központnak pedig a támogatást ebben az egész projektben. 

Nincs teher rajtunk, amit el tudtunk végezni munkát, azt megtettük. Ez egy állomás, amit élvezni akarunk.

 A mi célunk az, hogy versenyképesek legyünk, és nézzük meg hol tartunk a világelithez képest, de az igazi felmérő az majd jövőre az U20-as Európa-bajnokság lesz – nyilatkozta portálunknak Váradi Kornél.
A mieink Dél-Koreával vívják az első mérkőzésüket szombaton 17.30-tól. 

MSZ

Az U19-es magyar válogatott kerete:
Csátaljay Péter, Cseh Botond, Csendes Péter, Csuti Kornél, Hajdu Péter, Hegedűs Brúnó (DEAC), Meszlényi Róbert, Pleesz Ádám, Ságodi Róbert (DEAC), Schmera Gergely, Tóth Patrik, Várszegi Ádám (DEAC).

A magyar válogatott mérkőzései:
Szombat 17:30: Dél-Korea–Magyarország (Főnix Aréna) 
Vasárnap 17:30: Magyarország–Argentína (Főnix Aréna) 
Kedd 17:30: Magyarország–Törökország (Főnix Aréna)

A csoportbeosztások:
A csoport: Kanada, Franciaország, Kína, Spanyolország
B csoport: Libanon, USA, Madagaszkár, Szlovénia
C csoport: Szerbia, Japán, Brazília, Egyiptom
D csoport: Argentína, Dél-Korea, Magyarország, Törökország


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában