„A sportoló sem Superman, ő is megrémülhet!”

Bár már javában zajlanak a Nemzetek Ligája találkozói, nem árt visszaemlékezni, mennyire eseménydúsan zajlott az utolsó forduló a topligákban: Angliában a Manchester City drámai végjátékkal húzta be a Premier League idei szezonjának bajnoki címét. Öröm az ürömben, hogy a pályára rohanó szurkolók közül akadt, aki ünneplés helyett inkább az Aston Villa kapusát ütötte. Nem járt jobban a Crystal Palace menedzsere sem, igaz, őt a bennmaradást ünneplő tömegben pécézte ki, és bántalmazta verbálisan egy szurkoló. Patrick Vieira elkapta, majd utána rúgott az elkövetőnek.

Hasonlóképpen indulhatott Oli McBurnie esete is: a Sheffield United csatára a feljutást kiharcoló Nottingham Forest egyik pályára futó fanatikusát rugdosta meg.

Franciaországban a kieső Bordeaux játékosai csak vécépapírt kaptak a nyakukba szánalmas idényük eredményeként, a Saint-Étienne futballistái azonban a szintén pályára rohanó, a stadiont gyakorlatilag felgyújtó drukkereikkel néztek farkasszemet a Ligue 1-től való búcsú alkalmával. Sajnos a topligákban sem sikerül tehát elkerülni az ilyen atrocitásokat, de vajon mi is zajlik le egy profi sportolóban, ha hasonló helyzetbe kerül? És hogyan lehet kezelni az így okozott traumatikus élményt?

Lapunk a témában Dr. Keczeli Danica klinikai- és sportszakpszichológust, egykori kézilabdázót, a DVSC Kézilabda Kft. sportpszichológusát kérdezte.

Nem készülnek rá

A szakember szerint az ilyen esetekre nem lehet előre felkészülni. Ez összetett probléma, melynek ok-okozati összefüggései mélyebbről gyökereznek. – A szurkolás önmagában a legtöbb sportolónak felemelő, nagyszerű érzést nyújt, de a karrierjük során meg kell tanulniuk a negatív hangvételű rigmusokat is kezelni. Alaphelyzetben profikról beszélünk, akik megtanultak fókuszálni, eredménycentrikusak, és ki tudják zárni a külső tényezőket. Azonban a pályára rohanással ők sem tudnak mit kezdeni.

Gyerekkoruktól kezdve magukba szívták a sport pozitív elfogadását, de nem számolnak azzal, hogy a szurkolók bizony képesek a teljesítményt relativizálni.

Amikor egy sportolót fizikailag vagy verbálisan bántalmazást él át, érzelmileg destabilizálódhat. Ez a váratlan traumatikus élmény a mentális és érzelmi állapotára akár súlyosan is kihathat. Ennek következményeként nem biztos, hogy megfelelő teljesítményt képes nyújtani. Természetesen általánosságokban nehéz beszélni. Egy ilyen helyzetben sok befolyásoló tényező lehet: a sportoló személyisége, kora, korábbi tapasztalatai, érzelmi stabilitása, megküzdési képessége, vagy akár a megélt atrocitás mélysége is – mondta Keczeli Danica, hozzátéve, ezen extrém esetekben jó, ha a klub terápiás lehetőséget biztosít. Tapasztalatai szerint az atrocitást elszenvedő sportolók szenvedése ilyenkor igen nagy, ezért gyakran maguktól is szakember segítségét kérik.

Ok-okozat

De mi történik a másik oldalon? Hogyan jut el addig egy szurkoló, hogy a kordonokat átlépve rátámadjon egy sportolóra? – A tömegben egyfajta egyéniségvesztés, úgynevezett dezindividualizáció történik.

A morális érzék, az önkontroll elvész, és nem számítanak a szellemi képességek sem, csak a felfokozott érzelmi állapot uralkodik.

Agresszívvá, erkölcstelen viselkedésűvé, szélsőségessé válhat a szurkoló. Természetesen mindennek meg van-meg lehet az előzménye. Az ilyen viselkedés soha nem elfogadott, azonban fontos tudni, hogy rendszerint egy folyamat eredménye (vélt vagy valós teljesítményelvárás). Ha egy csapat több héten keresztül rossz teljesítményt nyújt, az azt jelenti, hogy az egész többszintes rendszer rosszul működik. A kiegyensúlyozott teljesítményhez összehangolt működést kell kialakítani és biztosítani az edzők, sportolók, csapattagok, szakmai vezetők, valamint a felső vezetők között.

A csapatépítés, bajnokság ideje alatt a szurkoló végig szeretett klubja mellett áll, és oldalról szemléli a folyamatokat, nem értve, mi történik.

Képzeljük el azt a helyzetet, amikor egy csapat a kiesés elkerüléséért játszik: az utolsó fordulónak hatalmas tétje van. A rendszer hibás működése miatt azonban elbuknak, és ennek következményeként – mint „utolsó csepp a pohárban” – berohannak a nézők. A szurkoló ugyanis vereség esetén elégedetlen, szomorú és dühös lesz, kudarcot él meg, ezzel együtt tehetetlennek érzi magát.

Adott esetben a mindennapi életben is tele van stresszel, sok minden nem úgy történik, ahogyan szeretné.

Kimegy a találkozóra, és ott sem azt látja, amire befizetett. Ez főleg akkor frusztráló, ha a kedvenc játékosai nem nyújtják a valós teljesítményüket. A tömeg pedig egymást hergeli, szervezetlenül, teljesen ad hoc módon alakul ki egy ilyen pályára rohanás – emelte ki a szakember. Mint mondta, a csapatok játékosai érzik, hogy a szurkoló elégedetlen, kiabál, elfordul tőlük, vagy esetleg bedob valamit a pályára, de azt, hogy berohan és bántja őt, nem sejtheti senki.

Nehéz továbblépni

Keczeli Danica kifejtette, az ilyen traumatikus élmény feldolgozása annak mélységétől is függhet: hogy „csak” kiabáltak-e, utána rohantak, vagy fizikailag is bántalmazták a sportolót? Az érzelmi reakcióját pedig az is befolyásolhatja, hogy hogyan szerepelt az adott meccsen egy-egy játékos. – Ha valaki önmagához képest a maximumot nyújtotta, és ennek ellenére megtámadják, csalódást, ijedtséget, vagy dühöt is érezhet. A rosszul játszó, hibázó játékosok pedig bűntudatot is akár.

Ilyenkor terápiás segítséget jelenthet a teljes helyzet értelmezése és feltérképezése, érzelmi feldolgozása.

Az egyéni foglalkozások hatékonyabbak, mint a csapat-tréning, mivel egyéni alkalmakon mindenkivel azon dolgozhatunk, ami a problémája, ahogy megélte a pályára rohanás pillanatait, stb. Fontos megértenünk, hogy attól még, hogy valaki sportoló, nem Superman, hanem egy ember, aki ugyanúgy megrémülhet ilyen helyzetben. Tehát a reakciója, a viselkedése dühös és agresszív is lehet. Sőt, akad olyan is, aki elmenekül, egyesek pedig beleragadnak a helyzetbe. Ezek a reakciók egyébként megfelelnek a megküzdési módjainknak, miszerint túlkompenzálunk, beletörődünk, vagy elfutunk a frusztráló helyzetektől.

Mentális stabilitás

A sporttörténelemben számtalanszor előfordult már, hogy a csapattársak ilyen szituációkban egymás védelmére keltek vagy nekitámadtak a szurkolóknak. A sportpszichológus erre is kitért. – Ha bántanak egy játékost, – egészséges csapategység esetén – az összes többi együtt érez, sőt azonosul vele, tehát meg akarja védeni, kiállnak érte.

Ez persze nem feltétlenül a legjobb megoldás, de van olyan, hogy a realitás és az érzelmek eltávolodnak egymástól.

Egyik felfokozott érzelmi állapotból (mérkőzés) a másik felfokozott érzelmi állapotba kerülve nem tudnak logikusan végiggondolni egy folyamatot. Ilyen esetekben érzelem-vezérelt viselkedésük lesz, nem gondolnak a következményekre – összegezte Keczeli Danica, hozzátéve, van egy erkölcsi norma, amit elvárna a társadalmunk a sportolóktól: hogy példamutatóak legyenek. A fizikai felkészültségük, a technikai és taktikai tudásuk mellett éppen ezért nagyon fontos a személyiségük fejlesztése, a mentális felkészítésük is. A mentálisan erős egyén ugyanis –  hasonló nehéz helyzetekben is – megfontoltabb, és erkölcsileg stabilabb tud maradni.

PSZ