A diszkó az edzés legyen, üzeni a fiataloknak a debreceni kötődésű olimpikon

A labdarúgó Európa-bajnokság árnyékában lassan-lassan figyelni kell a tokiói olimpiára is, hiszen kicsivel több mint három hét múlva fellobban az olimpiai láng a helyszínen. Debrecen-Csapókertben a napokban nyílt egy kiállítás, ahol a több mint száz hajdú-bihari kötődésű olimpikon életrajzába nyerhetünk betekintést. A kiállítás megnyitóján részt vett Fórián Csilla, debreceni születésű tollaslabdázó, az 1992-es barcelonai ötkarikás játékok döntőbe ugyan nem jutott, de szép eredményt elérő sportolója.

„Olyan hangulata volt az olimpiának, ami szavakkal nem visszaadható”

– emlékezett vissza a Napló kérésére a tollaslabda hajdú-bihari „királynője” '92-re.

– Hiába egy négynapos verseny, nincs olyan ováció a nézőktől, nincs olyan körete a szervezőktől ezeknek a megmérettetéseknek, mint az ötkarikás játékoknak – mondta. Fórián Csilla arról is beszélt, nagy öröm számára, hogy hosszú idő után újra lesz magyar tollaslabdázó az olimpián. Elmondta, hogy napi 4-5 óra edzés sem elég ma már ahhoz, hogy valaki kvalifikálni tudja magát, kell hozzá egyfajta keleti szakmai stáb, neki is kínai edzője volt. Végül üzent a mai fiataloknak: – Már „csak” az egészség miatt is érdemes odaszánni bárkinek az egész életét a sportnak, legyen az bármilyen sportág. A kapcsolatok kialakítása szempontjából is hasznos lehet, és felnőttkorban rendre jó munkaerő válik a sportolókból, legyen az bármilyen szakterület. Fórián Csilla lánya, Gonda Daniella, aki szintén a cívisvárosban született, nagy esélyekkel vág neki a 2024-es párizsi olimpiának, bár ő is a Bundesligában sportol Németországban, nem itthon, és az idén olimpiai résztvevő Sárosi Laura mögött is indonéz szakmai stáb áll.

Jó és rossz emlékek

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Babály László is, aki Nyírlugoson született – nomen est omen – labdarúgóként kezdte a pályafutását, kiváló balszélső volt a DVSC NB I./B-s csapatában, majd rövidtávfutó lett.

Épphogy felnőtté vált, már meg is nyerte a magyar bajnokságot, majd 4x100 méteres váltóban ott volt az 1980-as moszkvai olimpián. – Utólag, most már az 1984-es Los Angeles-i ötkarikás játékok jutnak eszembe, nem a négy évvel azelőtti moszkvai, mert mi igazából arra készültünk, ahol ki tudja, mi lehetett volna – gondolt vissza a korai időszakra a volt atléta. Babály László elmesélte, hogy az 1983-as országos csúcsukkal a világranglista 5. helyen álltak, egyébiránt azt a csúcsot mai napig sem tudta megjavítani senki.

– A televízióból tudtuk meg, hogy nem mehetünk Amerikába, azt hittük, viccelnek, majd összeomlott bennünk minden – mondta. Aztán hozzátette a hajdú-bihari futó, hogy azért a Luzsnyiki Stadionban 100 ezer ember előtt futniuk, az a versenyek versenye volt számukra még akkor is, ha nem jutottak döntőbe. Kíváncsiak voltunk arra, hogy nem sajnálja-e, hogy a labdarúgást odaadta a sportok királynőjéért. – Egy pillanatra sem bántam meg, hogy a focit lecseréltem az atlétikára. Azokat az élményeket, amit nekem az atlétika adott, a labdarúgás soha nem adta volna meg – mondta a 29-szeres válogatott atléta. Babály László, aki volt az MTK bajnokcsapatának leigazolt labdarúgója is, elárulta, hogy mai napig is ott van a fociban, erőnléti edző Pest megyében, de volt, hogy az Árisz Szaloníki, görög első osztályú csapat is érdeklődött iránta. Végül ő is üzent a fiataloknak: – A buli, a diszkó, az az edzés legyen mindenkinek!

Palánki István