Dinamikus hangzásvilágával ragad magával a Sonivius Vappae középkori zenekar

A Sonivius Vappae, magyarul lármás semmirekellők elnevezésű középkori zenekar három tagja, Béke Csaba, Béke Jakab és Béke Csanád volt nemrégiben a HírFm debreceni magazinműsorának a vendége. Az együttes középkori zenét szólaltat meg különleges hangszereiken, melyek a mai ember számára kevéssé ismertek, ugyanakkor hangzásviláguk erőteljes hangulatiságával magával ragadja a hallgatókat. 

„A Sonivius Vappae a középkor sarából életre kelt lármás semmirekellők bandája, örök vándorlásra - és az útjukba esők éktelen hangorkánnal való sanyargatására ítélve. Egyazon eszköz által bűnhődve, egyszersmind - büntetve a hasonló kárhozatra szántakat” - hangzik vicces hitvallásuk.

„Kínzóeszközeik”, vagyis hangszereik a középkori duda, a középkori síp, furulya, ciszter, alkalmasint lant, a ritmust pedig a dobokkal, tapannal és djembével adják meg. Az ének is fontos részét képezi előadásaiknak, és ahogy az a podcastben is elhangzik, a magyar és a latin mellett ónémetül, lengyelül, spanyolul, ófranciául is dalolnak többek között, ahol fellépnek külföldön, ott megszólalnak az adott ország nemzeti nyelvén is - a beszélgetés során pedig kis ízelítőt is hallhatunk mindebből több szólamban.

A zenekar oszlopos tagja és alapítója Béke Csaba lantművész, aki dudán, ciszteren, lanton és olykor tekerőlanton játszik, Béke Jakab tapanon és djembén kíséri az éneküket, Béke Csanád pedig sípjával vagy furulyájával járul hozzá a művészinek nevezhető „zajkeltéshez”. A zenekar tagjai még
Sebők György és Madai Anita is, előbbi sípozik, utóbbi hegedűn játszik, bár mostanában, lévén kisgyermekes anyuka, nélkülözni kényszerülnek a társaságát.

Jakab egyetemista, Csanád középiskolás, de örömmel járnak a fellépésekre, hiszen maguk is megszerették azt a pörgést, amivel ez az életmód - legalábbis a próbák és a fellépések alkalmával -  jár. Arról nem is beszélve, hogy gyerekkoruktól kezdve közvetlenül látták azt a rajongást, amellyel édesapjuk ezt a zenét játszotta, és közvetítette a közönség felé.

A Sonivius Vappae zenekar nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy megismertesse és megszerettesse a középkor és a reneszánsz zene különleges hangzásvilágát a mai emberekkel. 

A sötétnek is nevezett középkor zenéje ugyanis nem merült ki az egyházi, liturgikus énekekben, gregorián dalokban, hiszen a hétköznapi emberek érzései, gondolatai, a szerelem, a szenvedély, a dorbézolás, mulatozás kifejezése akkoriban is utat tört magának a vágáns- és trubadúrköltészetben. Ezt a duhaj életérzést, a világi örömöket énekelték meg a vándordiákok, vagabondok, trubadúrok vagy éppen német nyelvterületen a minnesängerek. A pörgős, vidám dallamvilág táncra sarkallja ma is, aki csak hallgatja.

„Egy-egy dal megtanulása szerencsére nekem nem veszi sok időm igénybe, mivel van tehetségem a zenéhez, fagotton országos versenyt is nyertem hatodikos koromban” – árulta el Csanád álszerénység nélkül kérdésünkre. 
Jakab pedig arra adott választ, milyen fizikai igénybevételt jelent a méretes tapannal végigzenélni egy-egy fesztivált.: „Több órán át cipelni a tapant komoly erőt igényel, de amikor sokáig tart egy-egy fellépés, alkalmasint átváltok a djembére.”

Arról is szót ejtenek a beszélgetés során, hogy nemcsak a zenéjükben, de sokszor az utazásaik és az elszállásolásuk során is megtapasztalják a vagabond életérzést, mivel általában nem luxus körülmények között látják őket vendégül. 
Szinte az összes hazai középkori fesztiválon ott vannak, legutóbb a Tímárházban lehetett őket meghallgatni, de a Derecskei disznótoron is hozzájárultak zenélésükkel a jó hangulat megteremtéséhez.

„Mi a zenével nem önmagunkat akarjuk kifejezni, hanem azt szeretnénk, hogy mi fejezzük ki a zenét, azt a nagyszerűséget, ami rejlik benne, ami miatt szeretjük, és azt kibontani, minél jobban, nem kifordítani magából, csak engedni, hogy vigyen, hogy mit akar még, merre akar folydogálni, hogy akarja, hogy improvizáljunk vele, szólózzunk” – foglalta össze a zene iránti elkötelezettségük és szeretetük lényegét Béke Csaba.