Kránicz Richárd: „Ez az évad rengeteget adott nekem”

„Ez az évad rengeteget adott nekem”

Kránicz Richárd az Év Színésze elsimeréssel

A teljesítőképessége határairól és a kitartásról sokat tanult az idei évadban Kránicz Richárd. A Csokonai Színház művésze a teendők sűrűjében olykor elveszítette a hitet magában, hogy képes-e helyt állni az egymást érő elvárások közepette. Hogy év végére kikristályosodott az igen válasz, arról két díj is tanúskodik. Az évadzárón Debrecen város és intézményei, valamint szponzorcégek nívódíjjal tüntették ki a színészt, míg a Hajdú Online és a Hajdú-bihari Napló olvasói neki szavazták meg Az év színésze díjat.

A hivatásod kapcsán vallod, hogy mindig is vonzott a játék, az átalakulás öröme, az „örök gyereklét”. Ez azt engedi éreztetni, hogy meghatározó volt a gyerekkorod. Milyen élményeket őrzöl ebből az időszakból?

Somogyból származom, Ordacsehiből. A gyerekkorom a Balatonparti bringázásokról, kirándulásokról és időnként a szabadban való munkáról szólt. Kukoricánk, szőlőnk is volt. Ma azt látom, hogy sokan elfelejtik, kik voltak anno. Ismeretlenként tekintenek a gyerekkorukra. A játék, a felszabadultság, gyermeki örömét soha nem volna szabad elfeledni. A szakmámnak nagyon fontos része, hogy ne engedjük el ezt az élményt.

Gyerekként nem gondolkodunk, ha improvizálni kell, hiszen erről szólnak a mindennapok: játszunk, újrajátszunk megélt élményeket. Az egyetemi évek alatt vettem észre egy-egy improvizációs feladatban, hogy az önfeledtség néha eltűnt, és már belépett a kényszer, hogy jól oldjam meg a jelenetet.

Debrecen Kránicz Richárd haon — Kránicz Richárd színművész örömmel látogatott el meghívásunkra a székházunkba
Forrás: Kiss Annamarie

Mi vonzott e pályára?

Nem volt olyan periódusa az életemnek, amikor nem a színházzal szerettem volna foglalkozni. A „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre már óvodáskoromban rávágtam, hogy színész.

Nem tudom, hogy összefüggésben lehetett-e ez azzal, hogy édesapám egy ismerősétől kölcsönkért kamerával egész kicsi koromtól kezdve rengeteg családi felvételt készített. Gyerekként rendszeresen jártam színjátszókörökbe is. Szerettem produkálni magam, előadni a filmeket, meséket, amiket láttam. Azóta sem sikerült kinőnöm ezt a vágyamat. Szerető, támogató családi közegben nőttem fel, de a szüleim arra ösztökéltek, hogy legyen b-tervem is, mert távolinak tűnt a célom. Általános szakra jelentkeztem gimnáziumba, kitolva a döntés lehetőségét, de kitartottam a tervem mellett és később a Kaposvári Egyetem színművész szakán szereztem diplomát.

Felidéznéd az első pillanatot, amikor a Csokonai Színház színpadára léptél?

Az egyetemi osztálytársaimmal játszottuk itt a Csongor és Tündét, amiben Balgát alakítottam, és az akkori igazgató, Ráckevei Anna is szerepelt benne. A művészeti vezető, Gemza Péter pedig tanított engem az egyetemen, ezért mindannyian ismerték a munkám. Ők ketten ajánlották, hogy töltsem itt a gyakorlati időszakot, aminek a végén szerződést is kínáltak.

Három éve a felújítás miatt nehéz időszak elé nézett a társulat, amit súlyosbított az előre nem látható világjárvány. Az az évadzárás sokaknak döntési pont volt, téged mi tartott itt? Hogyan élted meg a sok változást?

Hatalmas szerencsénk volt, mert itt nem állt meg a munka hosszabb időre. Mindig volt valamilyen törekvés arra, hogy jelen legyünk, illetve ne veszítsük el a kapcsolatot egymással és a nézőkkel.

Voltak online próbáink, szokatlan helyszínű előadásaink, mint a „vitrin-Hamlet” a stadionban. Nem tudhattuk, hogy ilyen sokáig elhúzódik a covid, élt a remény mindig, hogy ennek hamarosan vége lesz és visszazökken az élet a normális kerékvágásba. A világjárvány után is kicsit vándorszínésznek éreztük magunkat a Fórum megnyitásáig, de tudtuk, hogy hamarosan elkészül a történelmi épülettel együtt.

Mozgalmas évadot tudhatsz magad mögött. Mivel lettél több ebben az időszakban?

Ez az évad rengeteget adott nekem. Nagyon sűrű volt. Annyira, hogy egy ponton elkezdtem elveszíteni magamban a hitet, megtudom-e mindezt úgy valósítani, ahogyan szeretném. Kezdésképp be kellett laknunk a Fórumot, sőt bevonzani embereket, rengeteg új előadásunk volt, de a régiekből is tartottunk meg néhányat. Egymásra halmozódtak a feladatok.

A Mágnás Miskánál annyi minden összecsúszott, hogy a próbák egy részén nem tudtam részt venni, miközben ez egy összetett, nagyobb volumenű zenés produkció, rengeteg énekkel, tánccal, koreográfiával, sok szereplővel. Végül egy olyan előadás született, amit a közönséggel együtt mi is nagyon élvezünk. Nemcsak azért szeretem, mert parasztgyereket játszom benne, mint jómagam (nevet), hanem jó a hangulata, hatalmas csapatmunka a táncosokkal, kórustagokkal, zenészekkel. Előadásról előadásra felfedezünk benne új lehetőségeket egy-egy poén beillesztésére. Izgalmas évad volt, a teljesítőképességem határairól és a kitartásról tanultam idén sokat.

A sok munka kívülről is látható volt, az évadzárón két díjjal gazdagodtál. Hogyan kezeled magadban az efféle elismeréseket? Mi számodra az igazi, erőt adó, továbblendítő erő?

Teljesen belefeledkeztem év közben abba, hogy jól végezzem a munkám, de a munka hevében nem maga az elismerés motivál. Most viszont hihetetlenül jólesik az, hogy a színházon belül és a Naplón át a közönség felől is meghálálták a sok befektetett energiát. Nagyon hálás vagyok és köszönöm.

Rengeteg mindent szeretnék még elérni, a céljaim megvalósítása hajt leginkább. Hála Istennek egy olyan társaságban fejlődhetek, amiben szeretek lenni. A Csokonai Színházban példaértékű a csapat összetartása, családias a hangulat, otthon érzem magam. Itt őszinték lehetünk egymással, nyitottak vagyunk a másik szakmai kritikáira.

Nem mindennapi, hogy egy kőszínházi szerződött színész egy jól építkező, albumot alkotó, koncerteket adó zenekarban játsszon. Mit nyújt neked a Dream of Insomnia? Miért éppen a progresszív metál lett a te műfajod?

Gyerekkoromban a kocsiban vagy a Metallica Black albumot hallgattuk szüleimmel vagy Halász Juditot. Az ő zenei érdeklődésük nyomán korán megéreztem, hogy a rock és a metál stílus közel áll hozzám. Míg ők megmaradtak a dallamosabb rock, metál vonalnál, én a kemény, progresszívebb irány felé is nyitottam.

Gyerekkorom óta szerettem volna a zenekarban énekelni. Az egyetemi éveim alatt rövid ideig volt egy együttesem, de másfelé sodorta a tagokat az élet. Mivel nagyon hiányzott, tudatosan kerestem frontember után kutató zenekarokat.

Itt találtam rá a srácokra, akik a stílusmeghatározásnál olyan bandákat soroltak példaként, amiket én is nagyon kedvelek. 2014-ben elmentem egy közös próbára, ahol meghallgattak és azóta együtt vagyunk. A Dream of Insomniával és ezzel a stíllussal másfajta energiákat tudok felszabadítani, mint a színházban. Kicsit bonyolult összeegyeztetni a munkával, mert egyikőnknek sem a főállása a zenekar, de a lelkesedésünk összetartja a bandát.

Hogyan telik a nyarad? Mi vár a következő évadban?

Elég sűrűnek ígérkezik a következő időszak is. Résztvettem castingokon, hogy hátha bejön egy-egy forgatás vagy szinkronmunka. Lassan elkezdődik az ismerkedés, a munka az új vezetéssel, és több előadás is lesz a szabadtéri színpadon. Majd szeretnék hazamenni a családomhoz és a Balatonnál pihenni egy kicsit. Augusztusban felújítópróbái lesznek A padlás musicalnek, mert nyár végén játsszuk a Nagyerdőn, aztán indul az új, sok meglepetést tartogató évad.

Megyesi-Horváth Borbála