A Sérrét íze

2024.04.27. 13:29

Bivaly pandúrleves is készült a Sárrét Íze Fesztiválon - fotókkal

Hagyományos és különleges fogások rotyogtak a bográcsokban szombaton Nagyrábén. A Sárrét Íze Fesztivál idén is népszerűnek bizonyult.

Kosztin Éva

Lelkes csapatok mérik össze tudásukat a Sárrét Íze Fesztivál főzőversenyén

Forrás: Kiss Annamarie

Csikós, hagyományőrző felvonulással kezdődött a tizenhetedik Sárrét Íze Fesztivál szombaton Nagyrábén, ahol hetven főzőcsapat három kategóriában csapott össze a legjobbnak járó díjért. A gasztronómia sárréti ünnepe minden évben népszerű és rengeteg embert vonz Nagyrábé közösségi terére. A főzőverseny résztvevői az ismertek mellett idén is előrukkoltak egészen különleges fogásokkal.

Nagyrábé Sárrét Íze fesztivál főzőverseny haon
A jó hangulat garantált a Sárrét Íze fesztivál főzőversenyén
Forrás: Kiss Annamari

– Most még magasabb a létszám, tavaly hatvankét csapattal zártunk – tudtuk meg Fekete Ilonától, az esemény fő szervezőjétől. Elmondta, az indulók Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye településeiről jönnek, háromnegyedük rendszeresen visszatérőnek számít. –Van olyan társaság, ahol kilencvenen vannak, egy szociális intézmény tagjai négy telephelyükről. 

Úgy gondolom, ez a rendezvény lényege, hogy az emberek összejönnek, beszélgetnek, esznek-isznak, jól érzik magukat – fogalmazta meg. Hozzátette, a hagyományőrzésre nagy hangsúlyt fektetnek, és törekszenek rá, hogy autentikus programokat szervezzenek.

 – Népi játszóház, kosárfonás, a Bihari Népművészeti Egyesület kézművesei, kézművesek utcája helyi termékekkel, kisállat simogató háziállatokkal, népmese, és egész nap a színpadon folklór program várja a látogatókat. Nagy érdekesség, hogy a Kiss Kata Zenekarának a ruháit tervező Kolyvek Antónia ruhakészítőnek a hungarikum ruhái egy divatbemutatón lesznek láthatóak – sorolta a szervező.

Formabontó ételek a Sárrét Íze Fesztiválon

Az ételekről elmondta, annak ellenére, hogy a Sárrét ízéről szól a fesztivál, néha igencsak formabontó megoldásokkal is találkoznak. – Alapvetően mindenki hagyományos ételeket főz, helyi alapanyagokból, de időként felbukkan egy-egy különlegesség. Általában gulyás és mindenféle pörköltek készülnek, de az egyik évben volt, amikor a fiatal csapatok mexikói csilis babot főztek, akkor ennek létrehoztunk egy külön kategóriát. 

Igaz ugyan, hogy ez nem tradicionális sárréti étel, de azt mondta a zsűri, ne vegyük el a diákcsapatok kedvét. Három kategóriában lehet ugyanis versenyezni, diák, amatőr és profi, általában az amatőrbe neveznek a legtöbben – ismertette Fekete Ilona.

Ezek után, még a megnyitó előtt körbejártunk, hogy megnézzük, mi fő a bográcsokban. A Kisasszonyok csapatnál már rotyogott a csülökpörkölt, amit a hat tagú formáció egyetlen férfi tagja kevergetett éppen. Mint elmondták a kisasszonyok, csapatépítő tréningen vannak, együtt dolgoznak ápolóként, kuktaként vannak jelen, egyikük férje irányítja a munkálatokat. 

Elmondásuk szerint az esélytelenek nyugalmával nevezett a Fishing Club, akik idén már ötödjére mérettetik meg magukat a rendezvényen. – Nem annyira hagyományőrző ételt készítünk, afrikai harcsát panírozunk, krumplisaláta és tócsni lesz hozzá a köret. Diák kategóriában egyszer második helyezést értünk el, de az amatőrben már nehezebb helyt állni. Győzzön a jobbik! – tették hozzá sportszerűen.

haon Nagyrábé Sárrét Íze
Hagyományőrző felvonulással kezdődött szombaton a nagyrábéi  Sárrét íze fesztivál
Forrás: Kiss Annamarie

Pálinka és pandúrleves

A Varga Babház szintén a szerényebb mezőnyt képviselte, miközben kevergették a slambucot, elárulták, ők inkább az amatőr alatti, „háttértáncos” kategóriában indulnak. Hangos rockzene szűrődött ki a „Hajdu ju du” és a Kovács Solár csapatok közös sátrából; a kemény legényeket is megkérdeztük, ők min munkálkodnak éppen. – Marhapörkölt lesz, káposztás paszuly és velős palacsinta Jókai módra. Tizenöt éve járunk ide, már annyi díjat kaptunk, hogy alig fér az asztalra, de nem azért jövünk, hanem hogy jól érezzük magunkat – osztotta meg velünk a csapat dj-je, aki megerősítette, a nap további részében is rockzene fog szólni.

Az LK Bulls (ejtsd: elkábulsz) kilenc ifjú titánja Biharnagybajomból érkezett és fiatal koruk ellenére a profi kategóriában mérkőznek meg. – Kakaspörit főzünk, ez a második versenyünk. Az elsőn harmadikok lettünk a profik között, most az akkor nyert bográcsban készül az étel – tájékoztattak.

A Jóbarátok sátránál a csapat egyetlen női tagját találtunk, aki arról informált, hogy a többiek éppen pálinkáznak, ezért igazolt a távollétük. – Nagyrábéi vagyok, a férjemmel és a barátaival veszünk részt a versenyen, minden évben itt vagyunk. Bivaly pandúrlevest főzünk, ami attól pandúr, hogy velő is van benne – osztotta meg velünk. Rákérdeztünk, a pálinkafogyasztás hogyan szokott alakulni, amire röviden annyit mondott: – Rendesen.

A helyi Borostyán Nyugdíjas Klub a Füzesgyarmati Nők Egyesületével szintén visszajáró versenyző csapat, amatőr kategóriában már egyszert nyertek különdíjat, ottjártunkkor éppen a házi tarhonyát pirították a csülökpörkölthöz. Velük szemben a Sárréti Szamurájok zsíros kenyeret tízóraiztak, amit a pályamunkájuk, a szarvaspörkölt zsírjából készítettek.

A Kárpát-medence ízei

A tapasztalat azt mutatta, hogy itt valóban nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. – Az eddigi években úgy láttam, hogy a zsűri döntésétől függetlenül mindenki nagyon örül, hogy itt lehetett – mondta beszédében Tiszai Károly, Nagyrábé polgármestere az esemény megnyitóján. 

– Ez a legnagyobb gasztro fesztivál a választókörzetben, emiatt mindig kettős érzéssel jövök ide: egyrészt örömmel részt veszek a rendezvényen, másrészt irigykedek – osztotta meg Vitányi Vitányi István országgyűlési képviselő.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az online rendelhető ételek ízei meg sem közelítik ezeket a Kárpát-medencei ízeket, erre utal az is, hogy tizenhetedjére is megrendezték a fesztivált.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában