Újabb száz év kezdetén a Kodály Filharmonikusok

A magyar zenei élet idén különösen gazdag a jeles évfordulókban. Nemzeti besorolású együttesek alapításának, korszakos remekművek ősbemutatójának centenáriumát ünnepeljük, de az ugyancsak száz éve született Ligeti György művészete előtt is tiszteleg a koncertlátogató közönség. A debreceniek számára jelentős ünnep, hogy a város ma Kodály Filharmonikusok néven működő hivatásos szimfonikus zenekara is kereken egy évszázados múltra tekinthet vissza. 

A cívisváros kulturális életének az irodalom mellett a legerősebb szegmensét jelenti a zenei élete. Az intézményes zeneoktatás gyökereit bátran számíthatjuk Maróthi Györgynek a Református Kollégium falai között végzett tevékenységétől, de a Debreceni Zenede 1862-es megnyitása is igazán jogos büszkeséggel tölthet el bennünket. Talán a legfontosabb ebben a történetben a folyamatos fejlődés jelenléte, hiszen Debrecenben ma már három szinten – a zeneiskolától az egyetemig – szerezhető meg a zene magasszintű műveléséhez szükséges tudás. Mindezt fontos megfogalmazni a Kodály Filharmonikusok jubileuma kapcsán, hiszen az együttes mindenkori tagjainak jó része városunkban végezte tanulmányait, és sokan közülük aktív tanári tevékenységük során adják tovább tapasztalataikat a fiataloknak.

Ha visszatekintünk a zenekar alapítására, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy erre közvetlenül a trianoni diktátum utáni években került sor, Klebelsberg Kunó nagyhatású minisztersége idején.  Talán az sem véletlen, hogy közel hetven évre a Magyar Államvasutak vette szárnyai alá a zenekarrá szerveződött muzsikusokat. Aztán a történelem továbbra is folyamatosan beleszólt az együttes életének alakulásába. Ennek ellenére izmosodott a debreceni zenei élet, jelentős karmesteregyéniségek alakították a zenekar színvonalát. Időnként világhírű művészek vendégfellépése adott lendületet a fejlődésnek, de még ennél is fontosabb, hogy – a Csokonai Színházzal együttműködésben – az operajátszás területén is kiemelkedő gyakorlatot szereztek a debreceni zenekari művészek. A kilencvenes években városi együttessé avanzsált társulat legutóbbi jelentős arculat- és szerkezeti váltása 2011-ben következett be, amikor Kodály Filharmónia Debrecen néven egy intézménybe integrálódott a zenekar és szintén hivatásos Kodály Kórus működése.

Május 26-án (és 27-én) lezajlott ünnepi koncertjével kezdetét vette a Kodály Filharmonikusok centenáriumi évada. Az esemény jelentőségét dr. Papp László polgármester méltató szavai emelték, valamint az a tény, hogy a hangversenyt a MR3 Bartók adó révén a Kölcsey Központ falain kívül is követhették az érdeklődők. A romantikus művekből összeállított estet ezúttal két külföldi vendégművész közreműködése tette különösen érdekessé. A zenekar élén Alexander Sladkovsky állt, aki a Kazanyban működő Tatár Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezetőkarnagya. Személyében az orosz karmesteriskolák professzionalizmusa találkozik az érzékeny hallású és erőteljes drámai érzékű előadóművésszel. Chopin f-moll zongoraversenyének irányítása során egyszerre volt nála jelen a szólistához alkalmazkodó  figyelem és a zenekari közjátékok intenzív, karakteres megformálásának igénye. Sladkovsky és a Kodály Filharmonikusok teljesítményéhez mérten némileg egysíkúnak éreztem a szólista, Artem Yasynskyy zongorajátékát. Közismert, hogy Chopin életművének középpontjában a zongora áll, megjelenítve a romantika gazdag érzelmi és hangulatvilágát. A szólódarabjaiból áradó poézis és villódzás az f-moll versenymű lapjain is végig  jelen van, ezekkel a vonásokkal azonban adósunk maradt a fiatal művész. Úgy hírlik, hogy a másnapi, ismételt koncerten sokat oldódott és színesedett játéka.  Az est második felében a romantikus repertoár egyik „nagy falatja”, Berlioz Fantasztikus szimfóniája szólalt meg. Ez az a mű, mely terjedelmével, összetettségével és előadói létszámával zenekart és karmesterét, de még a közönséget is alaposan próbára teszi. Grandiózus hangzó felületek, ábrándos lírai megszólalások, igényes hangszerszólók, a végítélet borzalmát idéző gregorián idézet – mindez jelen van Berlioz zseniálisan csapongó partitúrájában. A közel egyórányi időtartamú, öttételes darab a szimfonikus költemény műfajának iskolapéldája, melynek megszólaltatása – a figyelem folyamatos fenntartása – igen komoly erőpróba. Köszönhetően a Kodály Filharmonikusok becsvágyának és motiváltságának, valamint Sladkovsky széles skálán mozgó irányításának és következetes próbamunkájának, az előadás igen magas színvonalon mozgott. Egyaránt kiemelendők a remek fa- és rézfúvós szólók, de legalább ennyire a vonós szólamcsoportok homogén megszólalásai is. A karmester remek dramaturgiai érzékkel mutatta meg a tételek között fennálló tematikus vonalat, de ugyanilyen erőteljesen hívta fel a figyelmet az újonnan megjelenő karakterekre is. Remekül bánt a halk, piano dinamikával és a szünetekkel is, hogy aztán a csúcspontok elsöprő erővel szólaljanak meg. Sladkovsky személyében egy olyan maestro állt a Kodály Filharmonikusok élén, aki művészi rangját nem a reklámnak és menedzsere nyomulásának köszönheti, hanem elhivatottságának és megkérdőjelezhetetlen szakmai tudásának. 

Amennyiben nem térnek le az útról, és működési körülményeik – a polgármesteri köszöntőben ígért új hangversenyterem megvalósulásával – tovább javulnak, akkor bizonyára a jövőben is tartalmas élményekben lesz része az ígényes műfajok iránt fogékony debreceni közönségnek.

(baljos)