„Egyedül vagyok, nincs otthonom” – elolvastuk a Sex Pistols gitárosának könyvét

Az eredeti, 2016-os megjelenés után a Jaffa gondozásában végre magyarul is elérhetővé vált Steve Jones Lonely Boy című önéletrajzi kötete! Valóban örülnünk kell annak manapság, ha egy lázadó zenész könyvet ír? Nos az általános rajongói vélekedés a punkról nagyjából két irányba ágazik el: egyesek szerint a 70-es évek lezárultával, de legkésőbb a 80-as évek derekán végérvényesen kimúlt, míg mások szerint a műfaj köszöni szépen, él és virul, sőt gond nélkül átvészelte a legsötétebb zenei korszakokat is. De mi is a punk? Csak zene és imidzs? Vagy az üzenet is fontos lenne?

A punk nem halott, csak megérdemli, hogy halott legyen

– hallhattuk 1986-ban a Dead Kennedystől - akik a Pistols mellett egy másik legendás és megkerülhetetlen formációja voltak (ma is léteznek, de ezt inkább hagyjuk) a színtérnek -, utalva ezzel arra, hogy a zene és az üzenet lezüllött a mosópor és a gyümölcsös rágó szintjére, azaz eladásra szánt termékké vált.

Ha a műfajt a társadalmi konvenciókkal, az uralkodó osztállyal és határtalan konzumizmussal való mindenkori szembenállás mentén definiáljuk, akkor maradhatunk annyiban, hogy a punk valóban nem ért véget, csak átköltözött oda, ahol még valóban súlya van az elnyomással szembeni kiállásnak, mint egyes harmadik világbeli országok.

Volt idő, amikor az Egyesült Királyságban is hasonló állapotok uralkodtak. Steve Jones története kezdetén az 50-es évek Angliájáig kalauzol vissza, majd ahogy lassan halad előre, egyre inkább kirajzolódik az olvasó előtt egy olyan zenei világ, amely a háború utáni kilátástalanságtól kezdve a munkásosztály krízisén át a tehetetlenségben csellengő fiatalok társadalmi forradalmában csúcsosodott ki. A szigetországban a The Beatles utáni legnagyobb áttörést kétségkívül a punk jelentette, s bár a közhiedelemmel ellentétben a műfaj nem angol találmány (tetszik vagy sem, az olyan amerikai csapatok, mint az MC5 és a The Stooges megelőzték őket), a Sex Pistols, a The Clash, a GBH és társaik nélkül nem létezne abban a formában, ahogy ma ismerjük.

Szex, drogok, rock and roll – na, ezeket bőkezűen adagolja a Lonely Boy, de ennél jóval többet rejtenek a történet sorai. 

A napjainkban már Kaliforniában élő Jones sajátos, de véletlenül sem öncélú, sőt szórakoztató stílusban, meglepő és részletekbe menő őszinteséggel mesél arról a zenei legendáról, akivé az egykor Nyugat-London utcáin baktató srác vált. Megtudhatjuk, hogyan is élte meg mindazt a fájdalmat, amelyet nevelőapja zaklatása miatt kellett elviselnie, és ami a mai napig meghatározza a hosszú kapcsolatokhoz való viszonyát, de számot ad a kábítószerekkel és szexfüggőségével folytatott harcáról is. Természetesen a zenei dolgok sem szorulnak háttérbe, kevesen lesznek, akikben kérdőjel marad a Sex Pistols éveit illetően - valószínűleg a legtöbben erre kíváncsiak. Az alapítástól egészen napjainkig végigkövethetjük a zenekar körüli történéseket, miért és hogyan bomlott fel (többször is) az egység, milyen is volt valójában Sid Vicious, mekkora szerepet vállalt a zenekar életében Malcolm McLaren, a banda hírhedt menedzsere, és még ennél is sokkal többet kapunk.

Talán a legjobb az egészben, hogy Jones professzionátusnak nem nevezhető, de mégis izgalmas és részletes elemzést közöl a 70-es évek Angliájáról, hogy kik voltak az utcákon, a klubokban, majd elmeséli azt is, később miért választotta az USA nyugati partját lakhelyéül, ahol az egyik legsikeresebb rádiós személyiséggé vált saját, Jonesy’s Jukebox elnevezésű műsorán keresztül.

Mindezek ismeretében a cikk elején feltett kérdést is megválaszoljuk: határozottan örömteli, ha egy zenész ilyen minőségben tud nyilatkozni mindarról, ami élete során történt vele.

A Lonely Boy nem könnyed olvasmány, ennek ellenére érdekes lehet bárki számára, aki szeretné megismerni a zenei világ egyik legnagyobb hatású bandájának történetét, mindezt testközelből, az alapítótól. Rajongók számára természetesen kötelező darab!

Birtók Benjámin