Megőrizték az utókornak a régi hadházi csárdát

A Vadas csárda a város legrégebbi nádfedeles épülete. Valamikor a 18. század első felében építették. A csapszék legrégebbi említése 1797-ből való, amikor a városi tulajdonú regálés épület már javában működött – olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár (HBMÉ) oldalán. Az 1841. szeptember 12-én keltezett tanácsi jegyzőkönyv már az ócska csapszék felújításáról számol be, mely szerint az ácsmesternek három váltóforintot, a nádkötőnek hat váltóforintot, tapasztásra öt váltóforintot, kútjának rendbetételére tizenöt váltóforintot fizetett ki a város. Az épület eredeti belső elrendezése a három­osztatú, mestergerendás lakóházak mintájára készült.

Ha jöttek a pandúrok…

A pitvarba lépve szabadkéményes, padkás füstös konyhával találkozott a betérő. Balra nyílt a kármentős ivó, jobbra pedig az árendás kis lakószobája. Kettős ívű boltíves tornácáról lejárat vezet a borospincébe, ahol ma is jól látszik a betyármenekítő. Ha az ivóban időzők közül valaki nem akart találkozni a betérő pandúrokkal, beléphetett a sarokban álló szekrénybe, és ezen a nyíláson át már lent is volt a pincében. Innen aztán a másik kijáraton át szabad volt az útja.

A legrégebbi tanácsi jegyzőkönyvek egy Szederjes nevű kocsmát emlegetnek, amely minden bizonnyal azonos a Vadas csárdával, hiszen a leírások teljes egybeesést mutatnak. Köztudott, hogy egykor a Szederjes-tó átellenben, az út túloldalán volt. Valamikor a csárda közvetlen közelében városszéli ólas kertek és káposztáskertek voltak. Könnyen meglehet, hogy egy élelmes bérlő a kerteket dézsmálgató vadakról átnevezte a Szederjes kocsmát a szebben hangzó Vadas csárdára.

Akkoriban a csapszékeket forgalmas utak mellé építették, hiszen ezek szolgáltak az úton járóknak ételt, italt és szárnyékot. A ma is meglévő szemközti épület korábban a csárda állása volt, ahol a szekerezők az állataikat etették, itatták és pihentették. A mellette lévő gémeskutat valamikor a hatvanas évek végén számolták fel.

HBN