Nem esett messze a fájától

Ifjabb Jenei Zsolt főállásban tűzoltóként dolgozik a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon, ám a hétvégén leveti a munkaruházatot, s átveszi a szabó készítette vőfélyviseletet. Számos esküvőn van túl a 26 éves fiatal, aki édesapja, valamint dédnagyapja nyomdokaiba lépett. – Beleszülettem a vőfélykedésbe, és nagyon sokat inspirált, segített, valamint tanított apukám, hogy beleszeressek a szakmába. Szakmai tanácsokat adott, illetve mindent megbeszéltünk egymással. A kezdetek kezdetén megkérdezte, akarom-e csinálni, s nem találtam rá kifogást, hogy miért nem; így elmentem vele az első lagziba. Aztán benne is ragadtam – idézte fel a több mint tízéves emlékét Zsolt. Elmondta, könnyűnek tűnhet vőfélynek lenni, de nem az. A strófák, versek tanulása a könnyebbik része, viszont a háttérben kell sokat dolgozni. – A lakodalomban én vagyok a központ, akinek mindent tudnia kell, majdnem percről perce. Amíg csaknem öt évig apával együtt jártunk lagzizni, nem éreztem akkora nyomást; most már tudom, milyen fontos, hogy olyan jó legyek, mint ő – vallja a fiatal.

Az ereklye

Zsolt kiemelte, az édesapja sosem erőltette, hogy vigye tovább a vőfélyhivatást. – Nagyon jó a kapcsolatunk édesapámmal, s nem is történt ebben változás, amikor ugyanazt kezdtük el csinálni. Számomra az is igazolja mindezt, hogy nálam van dédnagyapám vőfélybotja. Egy fekete színű, fából készült fokos, melyet ízléses faragások díszítenek. Viszont nem használom, otthon őrzöm dísztárgyként s a munkám elismeréseként – büszkélkedett. Lucski Márta jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájának PhD-hallgatója, négy éve református lelkészként diplomázott. – Nem jelenteném ki konkrétan, hogy édesapám miatt választottam a lelkészi hivatást, hiszen más tényezők és a saját belső indíttatásom is szerepet játszottak, amikor eldöntöttem, hogy lelkész szeretnék lenni. Azonban mindenképpen meghatározó volt számomra a szüleim példája (édesanyám szintén református lelkész), s a mai napig ők a példaképeim mind elhivatottságukban, mind munkavégzésükben – hangsúlyozta Márta. Majd hozzátette: – Hiteles példát láttam tőlük, és meggyőződésük a hitükben engem is mindig arra ösztönzött, hogy az ő példájukat kövessem.

Nem volt nyomás

Elmondta, ismerve a lelkészi pálya nehézségeit, édesapja arra kérte, jól gondolja meg, hogy ezt a hivatást választja-e. – Kitartottam a döntésem mellett, és ő is elfogadta ezt, támogatott és segített abban, amiben tudott. Mára talán még örül is neki, hogy így döntöttem – mosolygott Márta. – Mindig is szoros volt a kapcsolatom a szüleimmel, szerető és gondoskodó családi légkörben nevelkedhettem fel.

A 29 éves lány hangsúlyozta, többletmotivációt is jelentett számára, amiért a szülei mindig gondoskodtak róla és támogatták hivatásában, illetve a személyes életében. Emiatt nagyobb felelősségtudat volt benne. – Soha nem várták el tőlem, hogy mindent ugyanúgy tegyek, mint ők, hanem teljes szabadságot adtak nekem – mondta el.

ND

Édesapámnak, szeretettel

– Köszönöm, amit tőled tanulhattam, s nagyon boldog vagyok, hogy megmutattad ezt a sokszínű „világot”. Remélem, én is olyan sokáig viszem tovább a szakmát, mint te – emelte ki Zsolt. Majd Márta folytatta: – Örökké hálás és boldog leszek, amiért te vagy az édesapám.