Közgyűlés

2024.02.22. 14:52

Így csökkentené tovább Debrecen a szén-dioxid-kibocsátást

Geotermikus energiával váltanák ki az ipari létesítmények fűtését.

Bekecs Sándor

Biztonságos fejlődést és fenntartható, zöld jövőt szánnak Debrecennek

Forrás: Napló-archív

Mint arról korábban beszámoltunk, fontos tanulmányterv készült el Debrecenben, mely alapján kiderült, hogy az Északnyugati és a Déli Gazdasági Övezet esetében is megvan az esély arra, hogy a szén-dioxid-kibocsátást jelentős mértékben tudják csökkenteni a geotermikus energia felhasználásával.

Debrecenben 2023-ban indítottak el egy tanulmánykészítési folyamatot, melyben azt vizsgálták, hogy az ipari parkokban a fosszilis energiaforrások kiváltása érdekében van-e lehetőség megújuló energiaforrások használatára. – Két földtani réteget vizsgáltak, a felső réteg mélysége 800-1100 méter, az alsó miocén rétegé 1450-1800 méter között található. A felsőben 68-75 Celsius-fok közötti hőmérsékletet jelöl a tanulmány 15-25 liter/szekundumos hozam mellett, az alsóban 20-40 liter/szekundum hozam mellett 90-111 Celsius-fok közötti hőmérsékletet. 

Ez azt jelenti, hogy az ipari létesítmények esetében a geotermikus energia a fűtést képes kiváltani. Az, hogy elektromos áramot lehet-e majd termelni, a konkrét fúrásokból derül ki

 – összegezte korábban Papp László polgármester.

A szükséges engedély engedélyek rendelkezésre állnak

A kutatófúrásokat a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. végezteti el. A társaság 2024. január 5-én kapott kutatási engedélyt a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságától, mely szerint 20 hónap – indokolt esetben további 10 hónap – időtartam áll rendelkezésre az üzemelő kutak kialakítására. A geotermikus kutatófúráshoz kiadott határozatban a hatóság – jogszabály által meghatározott – 340 millió forint keretösszegű pénzügyi biztosíték nyújtását írja elő 2024. március 5-ig, melyet a DIF Kft. bankgarancia szerződés megkötésével kíván teljesíteni. E kontraktus megkötésének engedélyezéséről döntött február 22-i ülésén Debrecen közgyűlése.

A DIF Kft. szakmai befektető bevonásával szeretné kialakítani és üzemeltetni a kutakat (termelő és visszasajtoló kút, illetve akár több kútpár is lehet energiaigénytől függően, jellemző mélységük minimum 1500 méter). Ennek érdekében az engedélykérelem beadását követően a DIF Kft. több potenciális befektetővel is felvette a kapcsolatot.

A Főnix kezeli a Junior Debrecen Városkártyákat is

Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosításáról is döntött Debrecen képviselő-testülete. A technikai jellegű változtatások a polgármesterre, valamint a Kulturális és Oktatási Bizottságra átruházott hatásköröket érintik. A rendeletmódosítás a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény hatálybalépését követően egyes fenntartói hatáskörökben bekövetkezett változások helyi szabályozáson történő átvezetését tartalmazta.

Debrecen közgyűlésének képviselői döntöttek több önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággal kapcsolatos ügyben is. Ez egyrészt érinti a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.-t, amely a Debrecen Városkártya, és ezen belül a Junior Debrecen Városkártya rendszer üzemeltetője. 

Mint arról korábban beszámoltunk, április 1-től a Debrecenben működő köznevelési intézményekben óvodai jogviszonnyal, illetve tanulói jogviszonnyal rendelkező 6-14 év közötti gyermekek, tanulók ingyenesen utazhatnak a DKV járatain. Ennek feltétele Debrecen Városkártya vagy Junior Debrecen Városkártya megléte. 

Az új szabályozást a Főnix és a DKV Zrt. alapító okiratába és a közszolgáltatási szerződésébe vezetik át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában