Párthír

2023.11.15. 17:43

Varga Zoltán bezáratná a debreceni gyárakat – reagált a Fidesz

Sajtótájékoztatót tartott Varga Zoltán országgyűlési képviselő szerdán, a Demokratikus Koalíció Miklós utca 8. szám alatti pártirodájában.

Haon.hu

Varga Zoltán (balról) tartott sajtótájékoztatót

Forrás: Czinege Melinda

Bevezetőjében a DK parlamenti képviselője előrebocsátotta: a Debrecenbe érkező „gigagyárak” és a már itt dolgozó vendégmunkások ez idáig példa nélküli gazdasági és társadalmi problémák okozói lesznek. Említést tett a tömegközlekedésre nehezedő nyomásról, valamint a közbiztonság szintjének csökkenése kapcsán is borúlátását fejezte ki. A gazdasági tényezők kapcsán elmondta: a tízezrével érkező rabszolgamunkások le fogják törni a béreket. A baloldali politikus kiemelte: az egészségügy esetében már most is katasztrofális a helyzet, a debreceni ellátás romokban van, már most is képtelen ellátni a betegeket – majd hozzátette: ez csak romlani fog, hiszen az elkövetkezendő időszakban tízezrek érkeznek Ázsiából és a Távol-Keletről Debrecen városába. Végezetül azt is hozzátette: kormányra kerülésük esetén a Dobrev Klára vezette kabinet első intézkedései közé tartozna ezen gyárak bezárása.

Nem zavarják a betegellátást

Az egészségügyre tett kijelentése kapcsán azzal kerestük meg a Debreceni Egyetemet, hogy mennyi vendégmunkást látnak el a Sürgősségi Klinikán. A Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpontjától az alábbi választ kaptuk: 

A Debreceni Egyetem Klinikai Központja visszautasít minden alaptalan, a „haldokló debreceni egészségügyről” szóló rágalmat. A DE Klinikai Központ az ország vezető egészségügyi intézményeként jelentős infrastrukturális, műszeres fejlesztésekkel, kiemelkedő tudású hazai és nemzetközi téren is ismert és elismert szakemberekkel zavartalanul szolgálja évente mintegy 3 millió beteg gyógyítását – akár honnan is forduljon hozzánk segítségért. 

A képviselő úr által említett, külföldről érkezett vendégmunkások (akiket képviselő úr „rabszolgák” megnevezéssel illetett) ellátása a Sürgősségi Klinika betegforgalmának – aktualizált statisztikai adataink szerint – kevesebb, mint 0,2%-át teszi ki, amely a regionális betegellátást egyáltalán nem zavarja

– közölték megkeresésünkre.

A debreceniek megélhetését kockáztatja

A debreceni Fidesz-KDNP-frakció sem hagyta szó nélkül Varga Zoltán kijelentéseit. A portálunkhoz eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák, Debrecen város fejlődésének és jövőjének kulcsa a BMW és a hozzá kapcsolódó legkorszerűbb zöld átállást szolgáló cégek. Aki ezeket a beruházásokat támadja, a debreceniek jövőjét támadja! – szögezték le. Így folytatták: 

Varga Zoltán ma bejelentette: ha kormányra kerülnének, bezáratnák ezeket a gyárakat! A „Gyurcsány-párt” képviselői teljes mellszélességgel Debrecen ellen dolgoznak. Nincs más céljuk mint, hogy a debreceni munkahelyteremtő beruházásokat megakadályozzák, azok leállításával és bezárásával a debreceni gazdaságot tönkretegyék, munkahelyek ezreit megszüntessék, családok megélhetését veszélybe sodorják.  Ebben már van rutinjuk, hiszen ugyanezt tették kormányzásuk idején is! Mi, debreceniek nem kérünk belőlük! – írták a reagálásukban.

Úgy fogalmaztak, azok, akik az illegális migrációt álproblémának, alaptalan riogatásnak nevezték és a debreceni menekülttábor megnyitását támogatták, azok most már a debreceni emberek megélhetését is kockáztatják. 

– Debrecenben mindent megteszünk annak érdekében, hogy ide illegális migránsok ne jöhessenek! A debreceniek biztonsága és megélhetése számunkra a legfontosabb. Varga Zoltán tegye vissza a fejére az alusisakot, az hátha megvédi ezektől a kirekesztő, Debrecen-ellenes gondolatoktól! – zárta közleményét a Fidesz. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában