2023.09.09. 08:55
Olyat tett egy kisfiú a piros lámpánál Debrecenben, hogy elolvadt tőle a Facebook
Kedves történet emlékeztet arra, hogy figyeljünk egymásra is a mindennapi rohanásban.
Forrás: illusztráció / Napló-archív
Szívmelengető történetet posztoltak péntek este az egyik debreceni Facebook-csoportba: a sztori főszereplője egy kocsitetőn felejtett telefon és egy kisfiú, aki gondolkozás nélkül megpróbálta visszajuttatni a készüléket jogos tulajdonosának.
A bejegyzés szerzője azt írta, pénteken vidékről érkeztek Debrecenbe vásárolni, és a Csapó utcai bevásárlóközpont melletti kis utcában álltak meg autójukkal. Amikor bepakoltak a kocsiba, egy telefont és egy papírt tettek fel az autó tetejére, majd erről megfeledkeztek, és továbbindultak.
A legelső lámpánál megálltak, ekkor azt vették észre, hogy egy, a posztoló szerint 13 év körüli kisfiú szalad utánuk, be a lámpánál várakozó autók közé, hogy visszaadhassa nekik a papírt és a telefont.
A poszt írója és párja megköszönte neki a tisztességet és a becsületességet, valamint a kisfiú szüleinek is gratuláltak, hogy ennyire jó embert faragtak belőle.
A történet szűk 10 óra alatt 1400-nál is több reakciót kapott, egymás után érkeznek alá az elismerő hozzászólások.