Azonnal segítettek

2023.08.31. 11:07

Két fiatal fiú volt a nap hőse Berettyóújfaluban, szívhez szóló üzenetben hálálkodnak nekik

Bajba került anyukán segítettek, a nő Facebook-posztban mondott nekik köszönetet.

Haon.hu

Forrás: illusztráció / Shutterstock

Mindig jó olyan történetet olvasni, mint amilyen szerdán kora este megjelent a Berettyóújfaluban Hallottam nevű Facebook-csoportban. Bárki bármikor kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe egy hirtelen jött rosszullét miatt, és csak a járókelőkön múlik, hogy jön-e azonnal a segítség, vagy sem. Újfaluban egy anyuka érezte magát rosszul, de két fiatal fiúnak hála szerencsésen végződött az eset.

A posztot jegyző nő azt írta, a fiatalok, miután látták, hogy rosszul lett, bekísérték a templom melletti háziorvoshoz, és közben pedig figyeltek az ikreire is. Az anya megnyugtatásképpen azt is hozzátette, hogy most már jobban érzi magát, hála a gyors reakciónak.

A szüleitek és jó magam is nagyon Büszke vagyok Rátok! Gratulálok a szüleiteknek is hogy ennyire emberséges fiatalokat nevelnek. Csodás életet kívánok nektek

– hálálkodott a bejegyzésben a nő.

A fiatalok a kommentmezőben is egymás után kapták a dicséreteket.

Mielőbbi felépülést kívánok!

A fiúknak pedig szeretettel gratulálok! Hogyan is mondják ezt? ŐK A HÉTKÖZNAPI HŐSÖK!

Ezek a fiatalok!!!

– jegyezte meg az egyik hozzászóló, de több hasonló üzenetet is olvasni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában