Közgyűlés

2023.08.25. 12:08

A Dósa nádor térre költözhet a Roncsbár?

Haon.hu

Erről az épületről van szó, itt szeretne vendéglátó egységet kialakítani a Roncsbár üzemeltetője

Forrás: Czinege Melinda

Megkezdődik a munka a nyári szünet után a debreceni közgyűlésben is; az augusztus 31-i ülésen számos javaslatról tárgyalnak majd a képviselők. Ezek egyikéből az derül ki, hogy a Csapó utcáról távozni kényszerülő, népszerű Roncsbár a Dósa nádor térre kerülhet.

A helyi építési szabályzat kapcsán „együttes döntés meghozatala szükséges a Debrecen, Dósa nádor tér – Csapó utca – Liszt Ferenc utca – Kossuth Lajos utca – Sas utca által határolt területrészen belül a Dósa nádor tér 2-3. szám alatti ingatlanokat érintően a Romkocsma Vendéglátó, Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. (ez a cég üzemelteti a Roncsbárt – a szerk.) mint célmegvalósító által tervezett fejlesztés megvalósíthatósága érdekében” – írja az előterjesztő, Gábor István főépítész.

Mint a dokumentumban áll, a tervezett fejlesztés során kereskedelmi vendéglátó épületet alakítanának ki, mely a két telek összevonásával és az ott jelölt közterület törlésével valósítható meg. A módosítás során új beépítésre szánt területi kijelölés nem történik. Az is a javaslatban áll, hogy a fejlesztés mielőbbi megvalósíthatóságának biztosítása érdekében a kiemelt fejlesztési területté nyilvánítás indokolt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában