Vágtatva és nyúlugrásban egyenesebb az út az Immanuel Otthon gyerekeinek szívéhez

Különös látogató érkezik minden héten az Immánuel Otthon Kishegyesi úti intézményébe – elkísértük Maját, a pónit.

Szeder nagyon kíváncsi és jól alkalmazkodik a különböző állapotú gyermekekhez

Forrás: Czinege Melinda

Melyik kérésre reagálna egy gyermek hamarabb: nyújtsd ki a kezed, vagy nyújtsd ki a kezed, és simogasd meg a pónit? A kérdés költői. Ez a fajta kiapadhatatlan motivációforrás szerepel az első helyen az Immánuel otthonbeli állatterápiás foglalkozások előnyeinek listáján. A hosszú lajstrom további pontjairól magam is meggyőződhettem egy napfényes tavaszi napon, amikor a Kortaporta Maja nevű pónija látogatott el a Kishegyesi úti intézmény udvarára.

A vizsgázott mini Shetland póni – mintha csak tanuló lenne – beállt a gyerekek közé a sorba és figyelte, ahogyan gazdája, Koroknai Edit különböző állatok (láb)nyomának képét helyezte a földre: egy lóét, egy csigáét, egy tengerimalacét és egy nyúlét. Ezek az állatok mindannyian szereplői annak a mesének, ami köré az aznapi foglalkozás épült.

A történetet, s feladatokat Edit, illetve az intézmény dolgozói találják ki, egyeztetik. Ezúttal futóversenyt rendeztek az állatok, de úgy kanyargott az események útja, hogy kiegyenlítődtek az esélyek és egyszerre ért célba mindenki.

A Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonában és Iskolájában töltött idő alatt úgy éreztem, a kreatív ismeretátadás tárházának nincsenek falai. Edit és társa, Rull Norbert kincsestárából előkerült egy pvc-cső, amin át egymás után guríthattak a tanulók egy főtt kacsatojást, egy gesztenyét, egy diót és egy műanyag labdát. Megfigyelték, melyik milyen távol gurul. Összeszámolták, összesen hány lába van a versenyzőknek. Lekövették, milyen messze jut Csiga Csaba adott idő alatt, majd icipici lépésekkel igyekeztek egy vonal mögé állva tartani ezt a tempót. Egyforma magasból ejtettek a földre különböző tárgyakat és igyekeztek kitalálni, melyik koppan hamarabb. Soroltak gyors és lassú állatokat, s mindeközben folyton akadt legalább egy kéz, amely a türelmes Maja szőrét, sörényét simította. Azok a gyerekek is jó barátként üdvözölték vagy szaladtak oda egy ölelésre, akiknek épp nem volt foglalkozásuk.

Vizsgán kellett bizonyítani a patásnak

Szabó Edit igazgatóhelyettes, konduktortól megtudom, Maja minden héten egy alkalommal itt van, így minden osztály havonta találkozhat vele. Az iskolába 74 diák, a szociális egységbe pedig 50 fiatal jár.

Koroknai Editékkel egy gyereknapon ismerkedtek meg, majd felvetődött, hogy akár rendszeressé is tehetnék ezt a találkozást. A póninak ehhez szigorú vizsgán kellett bizonyítani türelmét, rátermettségét és különböző egészségügyi papírokat is be kellett szerezni. Aztán még mindig megoldásra várt, hogy beltéren higénikusan járhasson-kelhessen a patás. Zoknikat kapott és pottyantózsákot készíttettek gazdái, így minden akadály elhárult.

Nem ő az egyetlen négylábú, aki könnyedén „végignyargal” a súlyosan sérült tanulók szíve és elméje felé vezető úton, amin idáig úgy tűnt, csak lépésben lehet közelíteni.

Állatterápiás foglalkozás a debreceni intézményben

Fotók: Czinege Melinda

Motiváló állatok

Iskolánkban a kezdetektől működött a kutyaterápia, de nem mindenkit tudtunk ebbe bevonni, mert halmozottan fogyatékos tanulókkal is foglalkozunk. Egy kolléganőnk javaslatára próbáltuk ki a nyusziterápiát, mert ezt az állatot az ágyban fekvő, babzsákra kitehető gyermekek mellé is odatehetjük. Szeder nyuszit kicsi korában egy szülőtől kaptuk és hónapokig az otthonomban nevelgettük a három gyermekemmel együtt

– idézte fel Szabó Edit.

Szeder nagyon kíváncsi és jól alkalmazkodik a különböző állapotú gyermekekhez; a hevesebb mozdulatokkal indító fiatalok is tanulják általa, hogy finoman kell bánni vele. A nyuszi könnyen bevonható az oktatásba: egy magyarórán például a gyerekek kérik, hogy válassza ki az A-betűt a földre helyezett kártyák közül. Aztán a csoport megbeszéli, hogy jól választott-e. Érdekesebbé tehetők segítségével az órák.
Szabó Edit elmondta, sokkal motiválóbb a diákok számára egy mozgásórai feladat, ha Szeder után kell kúszni, ugrálni vagy kinyújtani a kezüket az állatok felé. Ráadásul több ideig képesek figyelni, koncentrálni egy-egy állatfoglalkozáson. Izgalmas élmény megtapintani egy póni durvább szőrét, egy nyuszi selymes bundáját vagy egy csigaházat.

Nyuszinyomon lélekmélyig

Szabó Edit beszámolt arról az érdekes tapasztalásról is, hogy milyen mélységekig eljuthatnak az érzelmek, a belső tulajdonságok kapcsán az állatok segítségével. Felvetődött egy órán a félelmek kérdése, mert Szeder megijedt a hangoskodástól és elugrált. Ekkor volt, aki kimondta, hogy ő a haláltól fél.

– Meg tudtuk beszélni, hogy ez egy természetes folyamat, és helyre tudtuk tenni a lelkivilágukban ezt a félelmet. Elmondtam, hogy bár ismeretlen helyre megyünk, de nem leszünk egyedül. Mi, egyházi iskolaként eképp közelítjük meg az életvéget – idézte fel az igazgatóhelyettes, aki 2014 óta dolgozik itt.
Hangsúlyozta, gyerekkorig visszavezethető elhívásának terhei mellett minden nap van ajándéka. Így fogalmazott: „Az egyszerű örömöket értékelem, azt, ha a nap végén kimondhatjuk, ez egy klassz nap volt. Jóleső, ha tudtam adni valami jó élményt”.

Megyesi-Horváth Borbála