Ünnepelt a Debreceni Nyugdíjas Egyesület

2022.05.02. 16:58

Papp László köszönetet mondott minden nagymamának

Két év után újra együtt ünnepelhették az anyák napját a Debreceni Nyugdíjas Egyesület tagjai.

Forrás: Molnár Péter

A Debreceni Nyugdíjas Egyesület és a DMJV Önkormányzata anyák napi ünnepséget rendezett hétfőn délután a Kölcsey Központban. A rendezvényt Hartman János, a Debreceni Nyugdíjas Egyesület elnöke nyitotta meg, aki kiemelte, nincs még egy ilyen személyes, bensőséges ünnep az életünkben, mint az anyák napja. – Ezen a napon megannyi személyes hálát, köszönetet illik kifejezni aziránt a személy iránt, akit a legjobban szeretünk a világon. Nem véletlen, hogy az édesanyák napja olyan évszakra esik, amikor a természet virágba borul.

Ez az időszak a természet megújulását, az élet kezdetét jelenti. Az élővilágban ez rövid idő, de az ember életében az említett folyamat életünk végéig megmarad

– mondta el. Az elnök hozzátette, biztos abban, május 1-jén minden édesanya, nagymama és dédnagymama magához ölelte gyermekét, unokáját, akik könnyes szemmel köszöntötték szeretteiket. Kezükben a szeretet és a hála virágait átnyújtva éltették őket, és elhangzott a világ legszebb szava: szeretlek.

Eleget tettek kötelességeiknek

– Óriási öröm számomra, hogy újra együtt lehetünk – fogalmazott az eseményen Papp László polgármester, aki megjegyezte, a koronavírus-járvány végett utoljára 2019 karácsonyán volt lehetőségük összegyűlni a Kölcsey Központ báltermében. – Jó érzés megtapasztalni, hogy gondolnak ránk: a városvezetésre, a városra. Olyan sokszor megfogalmazódik a beszélgetésekben, hogy figyelemmel követik a Debrecenben zajló eseményeket, és szeretik, szurkolnak a településnek – fogalmazott. Továbbá elmondta, hálás minden nagymamának, hiszen olyan unokák nevelésében vállalnak szerepet, akikre Debrecen a jövőjét építi.

Azért dolgozunk, fejlesztjük a várost, hogy az itt élő fiatalok ne máshol, hanem ebben a városban képzeljék el a jövőjüket

– jegyezte meg Papp László.

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában