A folyamatos fejlődésből nem enged

A város napja alkalmából Debrecen Város Mecénása díjat adományozott a cívisváros vezetése Szabó Péternek, a Schaeffler csoporthoz tartozó FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetőjének. Az elismerés azoknak adományozható, akik Debrecen gyarapodását, fejlődését szolgáló, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatást nyújtanak a városnak.

Nemrég rangos elismerés koronázta meg eddigi szakmai tevékenységét. Számított rá? Mit jelent ez az Ön számára?

Meglepett a díj, pont egy müncheni repülőgépre szálltam fel, amikor telefonon értesítettek az elismerésről. Tősgyökeres debreceni vagyok, itt születtem, tanultam, dolgozom és élek, így természetesen nagy öröm számomra az elismerés. Emögött nagyon sok kollégám munkája van, akik mindig támogatták az elképzeléseimet.

Hol nőtt fel, gyermekként mi szeretett volna lenni?

Az Újkertben nőttem fel, gyermekként végigjártam a fiúk szokásos álommelóit; tűzoltó, kukásautó-vezető, űrhajós, focista, katona – de általános iskola környékén már körvonalazódott, hogy műszaki pálya lesz belőle. Édesapám autófényező mesterként kereste a kenyerét, tőle örököltem a készséget, otthon fúrtam-faragtam, a biciklimet is egyedül javítgattam. Suliba az egykori Újkerti Általános Művelődési Központba jártam, aztán a Mechwartba, majd az akkori Ybl Miklós Műszaki Főiskolán gépészmérnök-mérnöktanári szakon szereztem kettős diplomát, és onnan kerültem az FAG-hoz.

A cégnél milyen pozícióban kezdett, és mik voltak a karrierje sarokpontjai?

Anno 2001. augusztus 13-án kezdtem, ez volt az első valódi munkahelyem. Főiskoláról bekerülve gyakornokként az első 3-4 hónapban az üzemben voltam egy másik fiatallal egy gyártósoron. Mindenkinek megvannak a sztorijai az újoncévéről, velünk is történtek dolgok, beavatások, de természetesen ezekre utólag mosolyogva emlékezik vissza az ember. Az egyik alakalommal, a másik gyakornokkal elkezdtünk versenyt szerelni, a műszakvezető pedig ezt látva a magyar nyelv minden szépségét igénybe véve kérdezte, hogy mit csinálunk itt, majd „megkért” minket, hogy hagyjuk el a területet mivel a fél műszak alatt leszereltük a műszakterv darabszámát. A vállalatnál az évek folyamán gyakorlatilag minden pozíciót betöltöttem, talán csak minőségügyi vezetőt nem. A gyakornoki időszak után technológussá avan­zsáltam, azután folyamatmérnökség-vezető lettem, amely idővel műszaki vezetői pozícióvá bővült. A következő lépés a termelésvezetői poszt volt, majd 2008 februárja óta ügyvezető és gyárvezető vagyok. A mostani év januárjától a cégcsoport kúpgörgőscsapágy-termékvonalát is én viszem. Az irodám falán az öt óra a helyi idő mellett ezt is jelképezi: Korea, India, Kína, Mexikó és Magyarország.

Tudvalevő, hogy rengeteget utazik. Elfoglalt emberként mennyire nehéz elkülöníteni a magánéletet a munkától?

Nagyon nehéz összeegyeztetni, pedig számomra is fontos a család és a barátaim. Az üzleti utak miatt valóban sokat vagyok távol, a kisfiam szokta is mondani, hogy többet lehetnék itthon. Az új pozícióm rengeteg utazást igényel, Németországba már szinte hazajárok. Nagyon sok időmet elveszi az utazás, szerencsére én tudok repülőn dolgozni, vagy ha kell, pihenni, aludni – ha ez nem menne, akkor már nem csinálnám. Debrecenből Mexikóba az út 30 óra: hajnalban elindulok Pestre, onnan másfél órás repülőúttal Münchenbe, ott várok négy órát a csatlakozásra, majd Charlotte, ami 11 óra repülés. Az Egyesült Államokon belül tovább Houstonba, ott újabb két-három óra várakozás, majd irány León, Mexikó egyik városa, és onnan még egy óra kocsiút az ottani telephely.

Napi szinten mennyi időt tölt a cég ügyeivel?

Fiatalon a hétvégéket is átdolgoztam, mára eljutottam oda, hogy péntek délután leteszem a telefont, és majd csak hétfőn veszem ismét kézbe az esetek többségében. Naponta átlagosan 10 órát foglalkozom a cég ügyeivel, de amennyiben a feladat megkívánja akkor ennél is többet kell – ebben a pozícióban nincs munkaidő, csak feladat. Az egyik nehézség, hogy a külföldi partnereink más-más időzónában vannak, így az ő munkarendjükhöz is kell igazodnom. A koreai, kínai ügyfelekkel reggel fél hattól tárgyalok általában, Mexikóval pedig délután négy órától. Szerencsére nem vagyok nagy alvásigényű, négy-öt órában letudom azt, amit más esetleg nyolcban vagy többen, így jut idő sok mindenre.

Mi a vezetői filozófiája?

Ayrton Sennának volt egy mondása: ha második vagy, akkor te vagy az első vesztes. Folyamatosan törekedni kell arra, hogy a legjobbak legyünk, és ha elértünk egy mérföldkövet nézni kell a következőt. Tíz évvel ezelőtt ebből még semmit nem engedtem, nem tudtam tolerálni, ha valaki nem a hozzám hasonló elkötelezettséget érezte a munkája iránt. Ha kellett, átgázoltam a falon is, hogy elérjem a célom. Ezt a mentalitást otthonról hoztam, ilyen voltam már gyermekként is, ha én leültem játszani egy játékkal, addig nem álltam fel onnan, amíg nem nyertem benne. Mára ez változott, az évek alatt rájöttem, hogy mindenkit másképp lehet motiválni, és nem mindenki fogja ugyanazt az odaadást érezni a cég iránt, mint én. Igyekszem mindenkivel jó kapcsolatot kialakítani, természetesen főnökként tartani kell valamennyi távolságot, hiszen időnként nehéz döntéseket is hoznom kell. De az irodám mindig nyitva áll a dolgozók előtt, és megtalálnak a kommunikációs csatornákon keresztül is. Abból viszont továbbra sem engedek, hogy folyamatosan fejlődni kell.

Mennyire épít a helyi értékekre?

Magamat beleszámolva a 13 fős menedzsmentből 12-en hajdú-bihariak, és 10-en a Debreceni Egyetemen diplomáztak. A dolgozói létszámunk döntő hányada a megyéhez köthető, ez szerintem magáért beszél. Nekem fontos, hogy debreceni cégként a környéken élőknek biztosítsunk lehetőséget arra, hogy tudjanak dolgozni. A helybéli munkaerő nagy arányához talán az is hozzájárult, hogy mi, cívisek nehezen fogadunk be máshonnan érkezettet, nálunk is előfordult, hogy például Dunántúlról szerződtetett kollégák nehezen boldogultak.

Említette Sennát, vannak példaképei?

Sportban sok volt, de a két „leg” az Senna és Michael Jordan – ők a tehetség mellett szorgalommal és hihetetlen elhivatottsággal bírtak a sportáguk iránt. Munkában pedig az első főnököm, egy brazil-német úr, Scheliga Werner, akitől rengeteget tanultam. Nagy hatással volt rám, koránál fogva higgadt, nagy tapasztalatú vezető volt, neki is köszönhető, hogy elindultam a vezetői pályán.

Szereti-e a kultúrát, mi a hobbija?

Szeretem a mozit és a nyári színházat, és igyekszem a nagyobb városi kulturális eseményekre eljutni: virágkarnevál, dzsessznapok, Campus Fesztivál. A hobbim a munkám, amennyiben az alaposan beosztott szabad­időm és az időjárás is engedi, alkalmanként felpattanok a motoromra és kerülök egyet. A zenében mindenevő vagyok, a magyar előadók közül is szívesen meghallgatok szinte bármit, a lényeg, hogy kikapcsolódjak és jól érezzem magam – a Campuson is végigjárjuk az összes zenei színpadot és sátrat. Igénylem a kikapcsolódást, a munkában én inkább fejben fáradok el, és szükségem van arra, hogy kimozduljak, lehet szó futásról, edzésről, túrázásról vagy éppen kerti munkákról. Egy-egy ilyen alkalom után felfrissülve térek vissza a munkához.

Hogy került kapcsolatba a sporttal?

Az Újkertben állandóan fociztunk a téren, de emellett szerettem biciklizni is, elindultam egy városi versenyen, ahol második lettem, majd azzal a lendülettel abba is hagytam. Az iskola alatt kézilabdáztam fél évet, majd onnantól már csak hobbi­szinten mozogtam, sportoltam. Nincs olyan konkrét sportág, amit rendszeresen űznék, hanem éppen amihez időm és kedvem van. A sport drukkerként is az életem része, gyermekként a Debreceni Kinizsi pályájára jártunk szurkolni, mivel édesapám és keresztapám is ott játszott, és a DVSC mérkőzéseire is kimentünk, ha nem ütötte egymást a kettő. A nagyapámat rendszeresen elkísértem a férfi és női kézilabdameccsekre, a Loki női kéziseinek összecsapásaira ma is kijárunk, ha van rá lehetőségem.

Miért tartja fontosnak, hogy cégvezetőként támogassa a helyi oktatást, kultúrát és sportot?

Nagyon szeretem ezt a várost, és szeretném, ha tovább fejlődne. Én úgy gondolom, a lokális cégeknél – amennyiben van rá lehetőségük – magától értetődő, hogy támogatják a helyi értékeket. Az oktatást eredetileg önös szándékból kezdtük el támogatni, megalakítottuk a Schaeffler Akadémiát, ahol fiatalokat képezünk a tanműhelyünkben. Mára komoly kapcsolatot alakítottunk ki a város iskoláival és az egyetemmel is. A szakmunkának 35 évvel ezelőtt sokkal nagyobb megbecsülése volt, amely napjainkra sajnos megkopott. Én azt szeretném, hogy visszaálljon az egészséges egyensúly a diplomások és a szakipari végzettséggel rendelkezők között, mert jó szakemberekre nagy szükség van az ipar minden területén.

Szóba került a kisfia, mit lehet tudni a családjáról?

Van egy 8 éves kisfiam, sakkozik, úszik, szereti az autókat és a motorokat. A családomnak nem könnyű, mert a munkám rengeteg utazással jár, így például itthon kevesebbet tudok segíteni, nagyobb teher hárul a családomra, ami kitartást, toleranciát igényel. A családom tudja, hogy szeretem a munkámat, támogatnak, sok erőt adnak, nélkülük nem is tudnám csinálni. A legfontosabb, hogy a gyermekemre minél több időt fordíthassak, a közösen eltöltött pillanatok elsőbbséget élveznek a hobbival vagy akár a barátokkal, ismerősökkel szemben. Igyekszem úgy tervezni az útjaimat, hogy péntek délután már én tudjak érte menni az iskolába, amikor pedig itthon vagyok, akkor én viszem és én is hozom el a suliból.

Mennyire tartja laza embernek magát?

Ezt inkább a többiektől kellene megkérdezni. Én aránylag lazának tartom magam, szeretek beszélgetni, és a humor sem áll távol tőlem. Ha van rá mód ruházkodásban is inkább a kényelmesebb, lazább öltözetet favorizálom: nyáron farmerben és pólóban járok, most is csak az interjú miatt vettem fel öltönyt. Ebből a múltban alakult már érdekes helyzet, például, amikor 2016-ban a nézők a mi virágkocsinkat választották a legszebbnek, én augusztus 20-án este – mivel mi is karneváloztunk a gyerekkel – a Nagyerdei Stadionban egy rövid ujjú ingben és térdnadrágban voltam kénytelen átvenni a díjat, mert a telefonos értesítést követően már esélyem sem volt hazaugrani átöltözni.

Ahhoz képest, amit elképzelt magának, most holt tart az életben, karrierben? Jókor van jó helyen?

Igen, jókor vagyok a jó helyen. Tizenegy éve vezetem az egyik legnagyobb multinacionális céget a megyében, az összes olyan termék, amit mi is gyártunk január óta a cégcsoporton belül, mind hozzám tartozik – ennél feljebb a vállalaton belül csak külföldre vezetne út. Ez jelenleg nem aktuális, mivel a fiamat a középiskolai tanulmányai befejeztéig nem szeretném kiszakítani a megszokott környezetéből. Amennyiben majd úgy dönt, hogy külföldön, például Németországban szeretne egyetemre járni, az egy új helyzet lesz, akkor megfontolnám egy külhoni megbízatás elvállalását. Az évek alatt egy hétnél hosszabb tervezett szabadságon sosem voltam, a mostani év lesz az első, hogy egész augusztusban szabadságon leszek: elmegyünk Horvátországba és a Balatonra, de a virágkarneváli hétre visszaérünk. Végre nem csak a repülőterek várótermeiből tudok fényképet küldeni az édesanyámnak.

Molnár Szilárd

Névjegy

Született: Debrecenben, 1978. április 6-án.

Tanulmányok: 1984–92: Újkerti Általános Művelődési Központ; 1992–97: Mechwart András Gépipari Műszaki Középiskola 1997: Debreceni Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar

Karrier: 2001-től az FAG-nál dolgozik, melynek 2008 februárjától ügyvezetője és gyárvezetője.

Család: egy fiúgyermek édesapja.

Szervezeti tagságok:

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nagyvállalkozói tagozati alelnöke; a DVSC Schaeffler felügyelő bizottságának elnöke.

Díjak:

Német Magyar Iparkamarai szakma díj a szakképzésért (2014), az év gazdasági szakembere Debrecenben (2016), az év embere Debrecenben (2016), Debrecen Város Mecénása díj (2019).